Üdv...

Nem vagyok nagyon jó a bemutatkozó szövegekben, szóval nézzétek el nekem!
Egy novellás bloggal álltok/ültök/fekszetek szemben, ígérnék én csillagos holdpitét is, de az ígéretekben sem vagyok jó. Annyit mondanék, hogy találkozhattok majd itt rendes, non-fiction történetekkel és fanfictionökkel szintúgy. Az is lehet, hogy lesznek majd hosszabb történeteim. Mint említettem, nem teszek ígéretet.
Remélem, hogy az agyszüleményeim nem rémítenek el senkit.

Lucia

Oldal adatok

Író / szerkesztő: Lucia Summer
Cím: I promise nothing [A név eldöntését köszönöm Rhyssa Gray-nek]
Fejléc: random kép Pinterestről
Design: Agata
Átalakította: Lucia Summer
Novellák érkezése: Változó
Nyitás: 2017.
Zárás: -

FIGYELMEZTETÉS: A blogon előfordulhat (leginkább az) szexuális tartalom, trágár szavak, meleg kapcsolatok

Csevegő

Lelkes olvasók

Ahol még ott vagyok

Nézettség

Aki ezeket pötyögte

Fotóm
“I cannot be destroyed, I am invincible.”

Mint égen a csillagok || MÁSODIK FEJEZET

Fandom: Gravity Falls
Páros: Dipper Pines/Bill Cipher
Korhatár: nincs
Terjedelem: 2915 szó
Történet:
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.







▲▲▲

Mabel lelkesedése az osztálykirándulásért nem csökkent a nap folyamán, délutánra már olyan izgatott volt, hogy akár hazáig is képes lett volna rohanni. Dipper ezzel ellentétben nem volt ennyire lelkes. A tudat, hogy két hétig egy erdőben lesz a barom osztálytársaival, akik pillanatnyilag utálják őt, kinézte belőlük, hogy bezárják egy barlangba. Vagy lelökik egy szirtről. Vagy a folyóba fojtják. Vagy még rosszabb. Ráadásul azt sem tudni még, hogy lesznek a felosztások. Mivel senkivel sem jön ki jól kimondottan az osztályból, a legjobban annak örült volna, ha egyedül lehet egy kalyibában, ami persze nem volt lehetséges.
– Ugyan Dipper, ne légy savanyú, jól fogjuk magunkat érezni! Képzeld csak el a sok túrát, a tiszta, csillagos égboltot, a hűs tavat és a bátorságpróbát. Plusz, ez az utolsó olyan kirándulós program, amit velem is eltölthetsz, mivel, ha más egyetemekre megyünk, és ugye másokra megyünk, nem lesz időnk az ilyesmikre. – Mabel bevetette a kiskutyaszemeit, amelyekkel mindig tudott a bátyára hatni. Dipper sóhajtott, a szemeit forgatta, majd beleegyezően bólintott.
– Jó, rendben, elmegyek. – A húga sikítva a nyakába ugrott, majd a buszig vezető utat a bátyja hátán csimpaszkodva tette meg.
Bár a diákok jobban örültek annak, hogyha szeptember elseje szombatra esett, azért a péntek sem volt annyira durva, így ezt a napot is hozzá lehetett még csapni a bulizáshoz.
Igen, ez Dipperre nem vonatkozott, mivel ő egyből a szupermarketbe ment, hogy új füzeteket vegyen. Az épület légkondicionált volt, amiért hálát tudott adni. Elvett a bejáratnál egy kosarat, majd elkezdte böngészni a sorokat. Ő már június végén megvette a füzeteit, mert akkor le voltak akciózva, persze most mindegyik egy dollár felett volt már. Mégis milyen fából van ez, hogy ennyit kérnek érte? – mérgelődött a fiú. Megnézett vagy hat fajtát, de egyik sem tetszett neki, mert mindegyiken minták voltak, kocsik, állatok, gyümölcsök, túl vastag, nehezen lapozható, hamar szétesik, túl vékonyak a lapok. Mindben volt valami kivetni való.
– Komolyan, nem árulnak ezek normális füzeteket? – morgott a bajsza alatt. Felvett egy újabb füzetet, mire meglepetten vette észre, hogy valami landoltba kosarában. Olyan füzetek, amilyeneket vett ő is. Felkapta a fejét, mire szembe találta magát azzal a már ismerős arany szempárral.
– Szívesen – mondta Bill, és ismét az a gunyoros mosoly virított az arcán. Dipper szerette volna képen törölni.
– Ha megint azt mondod, hogy ez egy újabb szívesség, akkor megütlek! – figyelmeztette a barna hajú a másikat, amikor látta, hogy a szőke nyitja a száját. Bill felnevetett.
– Jó, ezt az egyet elengedem, mivel részben az én hibám, hogy ez történt...
– Részben? – meredt rá Dipper kikerekedett szemekkel, amin Bill ismét csak nevetni tudott.
– Ja, tudod, ha nem kötsz belém, mindez nem történik meg – magyarázta, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Most Dipper nevetett fel, de ez amolyan te csak viccelsz velem féle nevetés volt.
– Ha nem foglaltad volna el a helyem...
– A-a-a, sok a duma Fenyőfa! – tette a mutatóujját Dipper szájára. Bill meglepődött, hogy mennyire puhák a fiú ajkai, pedig cserepesnek és száraznak tűntek. Dipper megfogta Bill csuklóját, hogy elvegye az ujjat a szájától.
– Kérhetlek, hogy ne nevezz így? – meredt rá szúrós pillantással, ami Billből kicsalt egy mosolyt. 
– Még egy szívesség, Pines? – Bill elnyújtva ejtette ki a nevet, kicsit előre is hajolva, talán, hogy cukkolja vele a fiút. Dipper nem hitte el, hogy megint ezt hallja. Tehetetlenül csapott a levegőbe, majd egyszerűen sarkon fordult és faképnél hagyta a szöszit. 
– Tíz dollárt kérek. – A pénztárosnő Dipper felé nyújtotta az extra hosszú karmokkal ellátott kezeit, amibe a fiú óvatosan csúsztatta be a bankót, nehogy a nő véletlen lekapja a kezét. A pénztáros elvette, nyomkodott valamit a gépén, majd felnyílt a pénztár, ahova bedugta Alexander Hamiltont, majd egy blokkot nyomott Dipper kezébe, plusz a szatyrot, amiben a füzetek pihentek. A fiú elvette a két dolgot – persze fokozott óvatossággal –, majd elindult a bejárati kapu felé, felkészülve a meleg levegőre, ami arcon fogja csapni őt.
Vagy még rosszabb. Mondjuk a szakadó eső. Tehetetlenül toppantott egyet, hiszen, ha így indul el, akkor megint semmi értelme nem volt ennek, hiszen a füzetei el fognak ázni.

▲▲▲

Nagyjából tíz percig ácsorgott a szupermarket előterében, hátha eláll az eső, vagy elszánja magát és elindul, mikor is lefékezett előtte egy fekete kocsi. Először egy Z kategóriás akciófilm jelenet ugrott be neki, amiben egy ilyen kocsival rabolták el a fő-izomfej lányát, de aztán rájött, hogy ki akarna elrabolni egy 19 éves fiút? 
A kocsi anyósülés oldali ablaka lehúzódott, felfedve a sofőrt.
– Na mi lesz, beszállsz vagy bőrig ázol? – kérdezte Bill, mire Dipper inkább rávágta volna, hogy bőrig ázik, mintsem, hogy beszálljon, de a lábai már vitték is a kocsi felé, aminek ajtaját Bill már kitárta.
– Ne is mondd, tudom, ez egy újabb szívesség – jelentette ki Dipper unottan lerázva a vízcseppeket a hajáról. A táskáját a lábai közé dobta a padlóra, majd becsatolta magát és várta, hogy Bill gázt adjon.
– Kezdesz kiismerni – kacagott fel a szőke, majd kihajtott a parkolóból.

▲▲▲

– Ezt nem róhatod fel szívességnek! – kiáltott Dipper Billre, amikor lefékezett a házuk előtt.
– Hazahoztalak vagy sem? – meredt rá a szőke, törzsével a fiú felé fordulva.
– Majdnem megöltél! – sápadt el Dipper, ahogy visszagondolt arra a veszélyes manőverre, amit Bill végrehajtott.
– Ugyan, az semmiség volt – legyintett egyet nemtörődöm módon, de igazából ő is megrémült egy kicsit, de ezt sosem vallotta volna be. Mint ahogy azt sem, hogy tetszett neki, ahogy a nedves, fehér ing a fiú mellkasához tapadt és szerette volna hátra tűrni a rakoncátlan, barna tincseit, hogy láthassa a teljes arcát. Nem, ezt sosem ismerte volna be. 
– Nos, azért kösz, hogy úgy hoztál haza, hogy még megvan minden végtagom – köszönte meg fura módon Dipper, majd a kilincsért nyúlt, hogy végre elhagyhassa azt a szűk légteret. Levegőre volt szüksége, lassan úgy érezte megfullad a kocsiban.
Nem azért mert a belsőtér büdös lett volna, ellenkezőleg, nagyon kellemes illata volt, olyan, ami illett Billhez. Nem csajos, mégis olyan kellemesen édes volt. 
Bill nem akarta, hogy kiszálljon, sőt, szívesen beszélgetett volna még vele, sokkal komolyabban, mint amilyennek eddig mutatta magát, de nem akarta felfedni ezt az oldalát, így poénból bezárta az ajtókat, ami ismét felidegelte Dippert.
– Cipher, a nyamvadt ajtót! Most! – kiáltott rá még mindig dühösen Dipper. A fiú belátta, hogy ez tényleg nem a viccelődés ideje, de amikor Dipper bevágta az ajtót, a lehúzott ablakon át még utána kiáltott.
– Hétfőn találkozunk! – Majd ismét gázt adott és elhajtott a csendes kis utcából, a gondolataival és az érzéseinek kavalkádjával.

▲▲▲

Dipper a hétvégét mással sem töltötte, csak hogy kiolvassa a Harry Potter és a Nyomorultak könyvét. Csak az idegen nyelven való olvasás kötötte le annyira, hogy ne gondoljon Billre és ne zúzzon szét valamit. Ha Bill rámosolyog hétfőn, akkor nekiesik, és az sem fogja érdekelni, ha esetleg emiatt majd felfüggesztik. 
Szombaton Mabellel matekozott, aki még mindig nem értette a drága szinusz-koszinusz függvényeket, sőt a legrosszabb ellenségének sem kívánta őket. Dipper elszántan magyarázta a húgának a tavalyi évi anyagot, de röpke két óra után mind a ketten feladták, így Dipper visszavonult az odvába olvasni és előkészítős honlapokat böngészni. Mintha rászorulna, de komolyan.

▲▲▲

Bill még péntek délután kikapcsolta a mobilját. Az új osztálya rendes volt, elhívták őt bulizni, de ő csak annyit mondott, hogy még meglátja. Barom volt, hogy már első nap megadta a számát valakinek, mert ezzel csak annyit ért el, hogy mindenki őt hívogatta. Bár, ha köztük lett volna az a személy, akinek mogyoróbarna szemei és rakoncátlan, göndör tincsei vannak, azt közel sem bánta volna.
Elcseszte. Az első benyomás a legfontosabb, amit az ember tehet, ő pedig elrontotta azzal, hogy bunkó volt. Pedig olyan szívesen beszélgetett volna Dipperrel, hogy milyen könyveket szeret, ki a kedvenc írója, hány nyelven beszél, hova akar felvételizni, de ezeket a kérdéseket már nem tehette fel neki, hacsak nem kettesben vannak valahol. Nem tudta megmagyarázni, de jól esett neki a többiek figyelme, és nem akarta azt kockáztatni, hogyha túl sok időt tölt a fiúval, csappan a népszerűsége. Mintha az valamit is jelente, hiszen alig kilenc hónapig tart majd csak. Nem, ő nem is a népszerűség elvesztésétől félt. Hanem valami rosszabbtól. Az elítéléstől. Így, hogy lányok hada vette őt körül, ettől talán nem is kellett félnie.

▲▲▲

A hétvége iszonyatosan gyorsan illant el és a nyarat hivatalosan is felváltották a szürke, iskolai hétköznapok. A diákseregen meg is látszott, hogy ennek egy cseppet sem örülnek, vagy ez, vagy pedig rettenetesen másnaposak voltak. 
Dipper ezeket az arcokat csak azután látta, hogy kijött a könyvtárból. Nem akarta azt megkockáztatni, hogy a terembe megy, ahol megint nekiesnek majd, így amikor reggel 7:10-kor beért, elvonult a sulikönyvtárba. Leadta a két könyvét, majd az idegen nyelvű részleghez ment. Gondolkodott már azon, hogy nekiáll az orosznak, de egyszerűen akkor nem fűt a foga egy negyedik nyelvhez, így német novelláskötettel vonult az asztalhoz. Lerakta a táskáját a szék mellé, majd az első oldalon felcsapta a könyvet. 
Alig telt el így pár perc, amikor a könyvtár ajtaja hangos nyikorgással nyílt ki. Nos igen, neki nem szóltak, hogy itt csendben kell lenni.
– Segíthetek fiatalember? – Mrs. North érdes hangja visszhangzott az üres és halk teremben. Az illető egy ideig nem válaszolt, majd amilyen halkan csak tudott, megszólalt.
– Nem köszönöm, csak nézelődnék. – Dipper azonnal felismerte a hang tulajdonosát és szíve szerint azonnal elrakta volna a könyvet és kirohant volna. Vagy elbújt volna pár könyves stóc között.
A parkettán kopogott egy pár bakancs, jelezve a tulaja hollétét. Dipper próbált jobban koncentrálni arra a novellára, amit olvasott, és figyelmen kívül hagyni Bill jelenlétét.
Érezte, amikor megállt a könyvespolc sarkán, ami őt takarta, majd csak állt és figyelt. Talán rá, de nem kockáztatta meg, hogy odapillantson. 
Bill tényleg csak ácsorgott. Eredetileg a polcon pihenő könyveket tanulmányozta, oda-oda pislantva az olvasó Dipperre, majd a teljes figyelmét a fiú tanulmányozásának szentelte. A homlokán apró ráncok voltak, nem tudta eldönteni, hogy a történet olvasása miatt, vagy csak mert erősen ignorálta őt. Tenni akart egy lépést felé, mellé ülni, normális beszélgetést kezdeményezni, de fogalma sem volt, Dipper hogy reagálna. 
– Nyugodtan ideülhetsz – szólalt meg fel sem nézve a sorokból. Bill szíve dobbant egyet, majd alig három lépés alatt termett a Dipperrel szemben lévő széknél.
– Tanulsz németül is? – vonta fel Bill az egyik szemöldökét, állával a kötet felé bökve.
– Nem, csak úgy olvasgatok egy könyvet, amiből semmit sem értek – válaszolt fapofával. Bill arcán megjelent egy mosoly, de nem azok közül, amelyeket pénteken mutatott, ez más volt. Ez egy igazi volt. 
– Nem lehet tudni. Azt hittem csak lekaptad, hogy ignorálhass.
– Igazából azt csináltam.
– Kedves.
– Ugyan.
Bill elhúzta Dipper elől a könyvet, hogy leolvassa a címét. Dipper horkantott egyet, amikor a szöszke elcsente az új olvasnivalóját.
– Nem hiszem, hogy ismered – felelte undokan, és a könyv felé nyúlt, de Bill távolabb tartotta, aminek az lett a vége, hogy a barna hajú srác, majdnem az asztalra hasalt. Bill ismét az önelégült, féloldalas mosolyával állt elő. Igen, Dipper tenyere bizsergett, hogy megüthesse.
– Igazából ismerem a pasast, mármint a munkáit, de nem igazán tetszettek. – Dipper meglepetten hallgatta a választ. Nem nézte volna ki a fiúból, hogy Leonhard Frankot olvas.
Bill visszalökte a könyvet Dippernek, majd felállt az asztaltól.
– Öt perc és becsöngetnek – jegyezte meg a mobilja órájára pillantva. – Mivel kezdesz?
– Dupla emelt matekkal – felelte lazán. Igazából alig várta. Ha volt valami, ami igazán kikapcsolta, az a matek és az idegen nyelv volt. 
Felvette a táskáját, majd a könyvet az idős nő orra elé rakta. Mrs. North legépelte a könyvtári számát, majd visszaadta a fiúnak. Mind a kettő elmotyogott egy gyors „viszlátot”, majd elhagyták a helységet. 
A szőkeség próbált lépést tartani Dipperrel, aki láthatólag le akarta őt rázni. Bill már nyitotta a száját, hogy azt mondja „Ennyire nem kell menekülnöd, nem vagyok súlyosan fertőző, max nagy mennyiségben”, amikor Dipper a válla fölött hátra szólt.
– Ma reggel jobban tapadsz hozzám, mint Mabelhez a csillámpor, mégis mi van? Megint valami a padommal, vagy micsoda? Elképzelni nem tudom. – Bill egy pillanatra megtorpant. Igen, talán túl sok volt egyszerre, talán vissza kéne fognia magát. Ez így túl erőltetett.
– Nem tudom mit csináltak a helyeddel, igazából csak csöndre vágytam, ezért mentem a könyvtárba. – Dipper szemöldökei összecsúsztak, nem igazán akart a szőkének hinni. – Azt hiszed hazudok? – meredt rá tettetett sértődöttséggel Bill, majd vigyorogva beérte Dippert és erősen oldalra lökte őt a vállánál. Bill azt várta, hogy Dipper majd nevetve vagy vigyorogva visszalöki, de inkább maradt a folyosó szélén és komoran ballagott tovább, majd elérve a 17A termet, lefordult egy mellékfolyosóra. Bill megtorpant, és csak figyelte Dipper távolodó alakját, majd miután eltűnt egy teremajtó mögött, ő is elindult az órájára.

▲▲▲

Dippernek szüksége volt egy kávéra. Két óra emelt matek annyira lefárasztotta már kora reggel, hogy kellett valami, ami újra magához téríti. Mondjuk lehet várnia kellett volna, és nem fölöslegesen kidobnia fél dolcsit a kávéra, mivel az osztálya produkált, és még a kávéját is kiborították.
A padja tele volt ragasztva hülye üzenetekkel, alkoholos filccel rajzolt „mesterművekkel” és csupa jókívánsággal. És komolyan mindezt azért, mert első nap beszólt a helyes újfiúnak? Gyerekes és szánalmas.
Bill egyébként elbújt a sarokba, egy könyv mögé rejtőzött és még a fülét is bedugta, ezzel jelezve, hogy semmi köze az egészhez. A barna hajú fiú nem igazán törődött a padja állapotával, hiszen ebben a teremben úgysem volt órája aznap, így inkább fogta magát és visszacuccolt a könyvtárba.
Az osztály hangosan nevetett és füttyögött, Dipper meg csak azon volt, hogy múljon már el ez a láz. A lányok haragszanak rá. A fiúk meg kiállnak a lányok mellett.

▲▲▲

Egy filozófia, két irodalom, egy fizika, ebédszünet és két történelem után Dipper végzett aznapra a kötelező óráival, de még várt rá egy másfél órás emelt német, amihez már semmi kedve nem volt. Haza akart menni, mint a többi osztálytársa, elmenni futni – jó, azt inkább nem, harminc fok volt odakint –, és venni egy hideg zuhanyt.
Az iskola épülete nagyjából kiürült, már csak néhány diák lézengett a folyosókon, meg pár tucat bandázott az iskola füves és árnyékos területein. Nevetés, beszéd és ének szállt be termekbe, ami a tanárokat kicsit idegesítette, mert folyton belezavarodtak a mondandójukba.
Ms. Monroe annyira bepipult németóra közben, hogy átváltozott egy világháborús nácivá és még keményebben kezdte el tartani az órát, plusz fél órát rásózva a huligánok miatt.
Dipper szíve szerint a falhoz vágta volna nap végére a (Jézus szíve, vagy mi volt a címe?)-t. Felvánszorgott a terembe, hogyha már úgyis üres, akkor legalább lemossa azt a dzsuvát a padjáról. 
A terem nem volt üres, amikor belépett és az írások nagy része is eltűnt már a padjáról. Egy szőke lombkoronát látott a földön térdelni, neki háttal, amint éppen súrolja a feketére színezett fát.
– Bill? – kérdezte Dipper, bár százszázalékig biztos volt benne, hogy a fiú az. A szőke hátra kapta a fejét, zavarában azt sem tudta, hogy mit feleljen.
– Gondoltam lemosom róla. Hisz lényegében az én hibám – vont vállat nemtörődöm módon, majd visszafordult, leginkább azért, hogy Dipper ne lássa a vörös pírt az arcán.
Dipper letérdelt Bill mellé, feltűrte a kockásingének az ujját, majd kezét a nagyban takarító fiújéra helyezte, hogy elvegye tőle a szivacsot.
– Nem kell ezt csinálnod, add ide! – mondta végül, amikor Bill továbbra sem engedte el a szivacsot. Elkezdtek konkrétan harcolni azért a nyamvadt takarítóeszközért, ami percekig is eltartott, majd Bill végül engedett, hagyta, hogy Dipper megszerezze a hőn áhított zöld szivacsot, és amint nekiállt volna takarítani, egy kis hideg, szappanos vizet fröcskölt a fiúra.
– Nesze! – vigyorodott el Bill, amikor Dipper kikerekedett szemekkel fordult felé.
– Harcot akarsz, Cipher? – meredt rá döbbenten az idősebbik Pines, majd mikor meglátta a szöszke megszokott, féloldalas mosolyát, rátámadt. Billhez vágta a nedves szivacsot, ami először hozzá tapadt, majd leesett és hagyott egy nagy, vizes foltot a sárga pólóján. Időről időre egymásra dobták a szivacsot, valahonnan előkerült egy rongy is, na meg persze fröcskölték egymást, mint az ötévesek a fürdőkádban. 
– Azt hiszem nem tudunk győztest hirdetni – sóhajtott fel Bill, hátra csapva nedves tincseit. Ha lehet, így még jobban festett, jól állt neki, ha a haja nem lógott az arcába. A reakció, amit Dipperből kiváltott, nem várt volt. A fiú felnevetett, olyan igazi kisfiús nevetése volt, kicsit rekedtes, mint aki régóta nem tett ilyet. Bill ámultan figyelte a fiút, majd, amikor nagyon nem akarta abbahagyni, fogta a vödröt, és a maradék vizet egy laza mozdulattal Dipperre öntötte. A hatás azonnali volt, a barna hajú azonnal elnémult.
– Te megzakkanttál? – meredt rá Dipper ismét, mire Bill nevetett fel.
– Én győztem! – jelentette ki diadalittasan, egy nyertes mosollyal az ajkain. A barna hajú srác gondolkodott, hogyan állhatna bosszút, majd egy ragyogó ötlete támadt. Odalépett a szőkéhez és megölelte.
– Engedj el, te marha! – Bill konkrétan felsikított, amin Dipper meglepődött, majd elengedte és ismét nevetett.
– Kvittek vagyunk – kacsintott Dipper a másikra. Bill szíve és a légzőrendszere egy pillanatra leállt, míg a vére eszeveszett tempóban száguldott az ereiben. Amint magához tért a sokkból, átlépte a vödröt és egy csibész mosollyal az arcán hajolt Dipperhez.
– Nem hittem, hogy ilyen gyorsan nedves leszel tőlem! – nevetett fel a kétértelmű viccén, mire Dipper csak a szemét forgatta.
– Idióta – motyogta a bajsza alatt. – Te takarítod fel! Az asztalomat pedig hagyd békén! – intett felé a mutatóujjával, majd az ajtó felé indult.
– Szívesen megteszem. De majd várok érte valami fizetséget! – kiáltott utána Bill. Dipper megállt, az ajtófélfának támaszkodott, ahogy felelt.
– Ha kimondod, hogy szívesség, akkor vagy téged vagy magamat ölöm meg. – Ezzel a végszóval kilépett és otthagyta a szőkét, vizesen a furcsa mosolyával az arcán.

▲▲▲

Bill soha az életében nem volt még ilyen boldog. Az, hogy hallotta Dipper nevetését valahogy csak még jobban megdobogtatta a szívét. És ilyenkor fejbe is verte magát, mert egy nyáladzó idióta volt.
Szervált egy felmosót a takarítószertárból, feltörölte a kiömlött vizet, majd az összes felszerelést visszavitte. Egy pillanatig még gondolkodott azon, hogy lemossa a padról a fekete tintát vagy a sajátját is összefirkálja, esetleg az összes padot, majd mindezekről lemondott és inkább elindult ő is hazafelé.

A kocsiútja csendes volt, nem kapcsolt rádiót, mégis egy dal szólamait hallotta, arra dobolt a kormányon, míg haza nem ért, ahol egyszerűen csak ledobta magát az ágyára és a fáradtságtól egyből elszundított.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése