Üdv...

Nem vagyok nagyon jó a bemutatkozó szövegekben, szóval nézzétek el nekem!
Egy novellás bloggal álltok/ültök/fekszetek szemben, ígérnék én csillagos holdpitét is, de az ígéretekben sem vagyok jó. Annyit mondanék, hogy találkozhattok majd itt rendes, non-fiction történetekkel és fanfictionökkel szintúgy. Az is lehet, hogy lesznek majd hosszabb történeteim. Mint említettem, nem teszek ígéretet.
Remélem, hogy az agyszüleményeim nem rémítenek el senkit.

Lucia

Oldal adatok

Író / szerkesztő: Lucia Summer
Cím: I promise nothing [A név eldöntését köszönöm Rhyssa Gray-nek]
Fejléc: random kép Pinterestről
Design: Agata
Átalakította: Lucia Summer
Novellák érkezése: Változó
Nyitás: 2017.
Zárás: -

FIGYELMEZTETÉS: A blogon előfordulhat (leginkább az) szexuális tartalom, trágár szavak, meleg kapcsolatok

Csevegő

Lelkes olvasók

Ahol még ott vagyok

Nézettség

Aki ezeket pötyögte

Fotóm
“I cannot be destroyed, I am invincible.”

Mint égen a csillagok || ÖTÖDIK FEJEZET


Fandom: Gravity Falls
Páros: Dipper Pines/Bill Cipher
Korhatár: nincs
Terjedelem: 2521 szó
Történet:
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.
















▲▲▲


Dipper döbbenten állt. Bármit, csak Billt ne. Nem volt komolyabb baja a fiúval az elmúlt időszakban, de amióta megérkeztek, ugyanaz a tapló, mint a legelső napon. Látta, hogyan flörtölt a lányokkal, az a mosoly, az a beképzelt vigyor, amit csakis a legelső napon látott tőle, visszatért.
Felkapta a hatalmas táskáit a földről, majd Bill felé lépdelt, hogy közösen megkeressék a kuckójukat. A szőke mellett az egyik osztálytársa, Katie állt, éppen nevetett valami nagyon viccesen, amit Bill mondott, majd ahogy Dipper közeledett, egy mindentudó mosollyal az arcán otthagyta Billt.
– Légy oly szíves és a nőügyeidet a kunyhón kívül intézd! – jegyezte meg unottan Dipper, majd anélkül sétált tovább Bill mellett, hogy egy pillanatra is megállt volna.  Bill arca elpirult, még annak ellenére is, hogy próbált laza és nemtörődöm lenni, miközben két hétig Dipperrel fog egy kalyibán osztozni.
A kunyhó nem volt túl nagy, de kettejüknek épp elég, viszont talán ez volt a tábor legszélső kunyhóinak egyike. A két fiú konkrétan kimelegedett, mire elérték. A többi házzal ellentétben, ennek volt egy kis verandája, viszont nem volt emelete, ahova a táskáikat eldughatták volna.
– Aranyos – fintorgott Bill. Dipper előre ment és kinyitotta az ajtót, azzal a kulccsal, amit Hopkins nyomott a kezébe, majd egy kisebb nekirugaszkodással az ajtó megadta magát és kinyílt.
– Elképzelni sem akarom, hogy mikor volt itt utoljára bárki is. Amondó vagyok, hogy előtte takarítsunk ki.
– Már kérni akartalak – mosolyodott el Bill, majd mind a ketten a verandára dobták a táskáikat, nyitottak egy ablakot, majd elindultak takarítószerekért.

▲▲▲

– Komolyan, a húgom nem fél ennyire a pókoktól, mint te! – nyavalyogta Dipper, egy újabb pókhálót leszedve. Bill a szoba közepén ácsorgott, felkészülve arra, hogy egy vadállat ráugrik.
– Ez nem vicces, ezek a kis izék baromi nagyot tudnak csípni, aminek csúnya helye marad. Isten ments, hogy véletlen is a közelébe menjek! – riadozott továbbra is a szőke. Hiába fogadta meg magának, ahogy a lába földet ért itt, hogy hűvös lesz és nyugodt, ez alig egy tized másodperc alatt dugába dőlt, amint meglátta a nyolclábű szörnyet a sarokban.
– Ezek? Kaszáspókok, köztudottan nem csípnek, talán csak az ilyen kislányokat, mint te! – nevetett fel a Pines fiú, ami Bill szívét egyszerre melengette meg, és fogta el a bosszúvágy.
– Dipper, az ott egy egér? – bökött riadtan a sarokba, mire Dipper konkrétan seggre esett, úgy rohant a szoba közepére, Bill mögé rejtőzve.
– Jézusom, hol? – tekintett körbe. Bill pár pillanatig bírta, majd kitört belőle a kacagás, ami miatt Dipper fejbe verte a seprűjével.
– Idióta! – morogta, majd tovább porolta a sarkokat. Bill addig is a földet sepregette vagy az ablakot mosta. Az ágyneműt kitették a fűbe szellőzni, meg ki is porolták, bár biztos, hogy az este mindketten hálózsákban fognak aludni.

Mire végeztek a takarítással, és a szoba végre normális és lakható állapotba került, megszólalt az ebédet jelző kürt. A fiúknak fel sem tűnt, hogy ennyire elrohant az idő vagy hogy egyáltalán éhesek voltak-e.
Elégedetten dobták le a partifist és a seprűt, majd együtt elindultak az étkezde felé. Bill ígérete magának, már minimum negyedjére dőlt meg a mai nap folyamán.
Az étkezde egyben volt a konyhával és most mennyei illatok terjengtek a levegőben. Dipper hasa hangosan adta a fiú tudtára, hogy üres, mivel a reggel fél négykor elfogyasztott kávé és egy darab croissant nem volt elég egész délelőttre.
A nagy faépület előtt egyre többen várakoztak, hogy végre bemehessenek. Bár a tanárok azt mondták, hogy egyedül jöhetnek majd be étkezni, az első alkalommal még tartottak egy párperces hegyibeszédet. Mondjuk, hogy ne alakuljon ki kajacsata.
Dipper bent azonnal tálcát ragadott, és a sornak nagyjából az elején állt, szerencsére. A levegőben húsleves és rántotthús illat terjengett, aminek köszönhetően mindenkinek összefutott a nyál a szájában.
Szerette a mosolygós konyhásnéniket, mert, ha te is megvillantottad a legszebb mosolyodat, akkor nagy valószínűséggel kaphattál még egy kanál krumplit. Amint kézhez kapta a tányérját, a tálcájára tette, majd kiállt, hogy helyet keressen magának. Sokak előtt még tálca sem volt, csak gyorsan helyet foglaltak. Dipper reménykedve kutatta a húgát a nagy embertömegben, egyszerűen nem lelte, csak a hangját tudta kiszűrni az ordibálásokból. Mabel egy nyolc fős asztalnál ült, hét másik lánnyal, elmélyülten csevegve valamiről, amihez nem volt kedve csatlakozni. Viszont máshol nem volt hely.
– Gyere, Fenyőcske! – Az ismerős hang tulaja egyik kezét a fiú csípőjéhez rakta és tolni kezdte őt. Dipper számon akarta kérni Billt, aki végül megállt egy asztalnál, ahol négy lány már ült. A szőke köszönt, majd lerakta a piros tálcát a faasztalra, és azonnal beszélni kezdett a lányokkal, hol flörtölt velük, vagy egy tincset birizgált valaki hajából. Dipper a szemét forgatta, újra körbelesett, majd lemondóan sóhajtott.
– Hátha van még női jelentkező a székre, nem akarom elfoglalni. – Dipper hangja egy merő gúny volt, ahogy elfordult és a tálcájával kilépett az étkezde verandájára. Keresett magának hátul egy nagy rönköt, amire leült, majd nekiállt a már hőn áhított ebédjéhez.
Bill meglepetten bámult Dipper után. Minden idegsejte sikított, hogy rohanjon utána, de ő csak ült tovább, elmerülve a lányok vérunalmas beszélgetésében. El kell felejtenie Dippert! Két hétig lesz egy laktérben azzal a fiúval, akibe pár nap alatt belegabalyodott, plusz egy teljes évet még ki kell mellette bírnia. Mennyi lehetett az esélye annak, hogy Dipper valaha is viszonozza az érzéseit? Nagyon kevés, több esélye volt annak, hogy élnek még dínók a Földön.
Egyszer volt szerelmes, vagyis az akkori érzései álltak legközelebb hozzá, de ahhoz, hogy beleszeressen abba az illetőbe, kellett minimum egy év, míg Dippert csak meglátta és BAMM! Ez lenne az az érzés, amikor meglátod a Nagy Ő-t? Bill nem volt biztos benne, hogy Dipper az ő Nagy Ő-je, de tagadhatatlan volt, hogy az első pillanattól kezdve vonzódott hozzá. Mind érzelmileg, mind testileg. Bele fogok pusztulni ebbe a két hétbe!

▲▲▲

Bill tíz percig bírta még tettetni és elviselni, hogy figyel a lányokra, majd egy gyors mentéssel felkapta a tálcáját és távozott ugyanazon az ajtón, amelyiken Dipper is.
Hiába forgolódott a verandán, az üres volt. Összehúzta a pulóvere cipzárját, majd gyors léptekkel a kalyiba felé vette az irányt, hátha ott megtalálja a fiút.
Lihegve és kimelegedve érte el a kis faházat. Nyugodt akart maradni, lassan, mégis gyors léptekkel jönni, amiből végül rohanás lett. Fellépett a kis teraszra, majd belesett a helyiségbe, ami teljesen üres volt. Hova lett Dipper? Bill idegesen túrt a hajába, majd ismét sprintelni kezdett az étkezde felé. A bakancsára nedves falevelek tapadtak, a hűvös levegő csípte a nyálkahártyáját, mivel a levegőt a száján át vette. Szőke haját hátra csapta a szél, a nyirkos avaron majdnem számtalanszor eltaknyolt, de csak futott tovább. És ismét a verandán állt.
– Na, máris meguntad a lányokat vagy már le is rendezted őket? – jött a gúnyos hang a faház mellől. Bill abba az irányba fordult, ahonnan Dipper szólt, majd meglátta őt, egy farönkön ücsörgött, ölében a piros és mostanra üres tálcával.
– Az, hogy meguntam, nem elég kifejező, mennyire elviselhetetlenek voltak – nevetett fel Bill. Dipper felvonta az egyik szemöldökét, majd a tálcával a kezében, felállt.
– Pedig azt hittem, te ehhez vagy szokva.
– Már miért lennék? – meredt Bill értetlenül a másikra, szőke szemöldöke a homloka közepére csúszott.
– Miért, te nem az a fajta fiú vagy, akinek a gimi minden hetére jutott egy barátnő? – kérdezte Dipper, valamennyire kíváncsian, de részben gúnyosan. Bill morcos arcot vágott, karjait keresztbe fonta a mellkasán.
– Miért hiszi mindenki ezt rólam? Az, hogy nyílt vagyok, nem jelenti, hogy hímkurva is – morogta ténylegesen sértetten. Bárkitől elfogadta volna ezt a sértést, csak pont Dippertől nem, bár az akciója az étkezdében ellent mondott annak, hogy tagadta ezt a nőcsábász imidzset.
– Ne már! Bill jóképű vagy, a lányok oda vannak érted!
Bill arcáról a mérges tekintet egy szempillantás alatt eltűnt, a helyén döbbenet volt és egy halvány pír. A karjait nem engedte le, de a pillantását elkapta, hirtelen a veranda szélén lévő apró felkúszott gyomok érdekesebbnek tűntek.
– E-Ez nem igaz! – Bill próbált ellenkezni, bár tudta magáról, hogy jól nézett ki, mégis mástól hallani furcsa volt.
– Te hülye vagy? Néztél már tükörbe? Az egész évfolyam lánygárdája megbolondul érted.
– Ez inkább imidzs, mintsem a külsőm vagy...
– Ez nem igaz.
– Senki sem jól ítél meg a külsőm alapján, senki sem tudja, hogy milyen is vagyok igazából belül, mert elég nekik a helyes pofi, egy szexi mosoly vagy ez az enyhén rosszfiús imidzs. Az senkit sem érdekelne, hogy idebent – bökött a mellkasára – ki is vagyok igazából. – Bill heves reakciója meglepte Dippert. Felmerült a tudatának egy apró szegletében egy kérdés, de nem csiklandozta eléggé az agyát, hogy ténylegesen ki is mondja.
– Bill, arra vannak a barátok és a párkapcsolatok, hogy megnyílj, és hogy elengedd magad.
– Hogy aztán hátba szúrjanak? Kösz, nem! – felelte savanyúan. Ismét könnyek csípték a szemét, ahogy visszagondolt arra a napra, amikor az egész iskolája megutálta. Elhívott egy fiút randizni, akiről azt hitte, hogy ez az egész kölcsönös, majd másnap az összes diák ezen csámcsogott, zaklatták őt, fizikailag, verbálisan és interneten keresztül. Egy hónap múlva Bill iskolát váltott, egyelőre a városon belül csak, mivel már március volt, de oda is hamar eljutottak a hírek, így júniusban az édesanyjával nekiálltak lakást keresni egy másik államban.
– Lehet, hogy voltak rossz párkapcsolataid vagy hűtlen barátaid, de az egész a bizalomra épül. Ne azokkal a lányokkal tölts időt, amelyik rád mászik, mint a nyálkás giliszta, hanem aki nem, vagy fogalmam sincs. Csak van itt valaki, akivel egyezik az érdeklődési köröd. – Dipper kicsit zavartan hadonászott magyarázás közben. Bill szíve még jobban össze akart facsarodni. Mondjuk Te? Próbált erőt venni magán és visszanézni Dipperre.
– Miért akarod ennyire, hogy barátnőm legyen?
– Nem mondtam, hogy legyen barátnőd. Azt mondtam, hogy ha valakit közel engedsz magadhoz, neki megnyílhatsz, de ne az ilyen üresfejű libák közt keresgélj! Fix van egy olyan lány, aki normális és elfogadna.
- Elfogadna? – suttogta maga elé Bill megtörve a szemkontaktust Dipperrel. Egyáltalán nem számított rá, hogy ez a beszélgetés ilyen szálat fog felkapni. És hogy ennyire összetöri majd.
– Te ráadásul seperc alatt találsz is magadnak egyet – bíztatta tovább Dipper.
– Mert? – nevetett fel Bill keserűen, de próbálta leplezni, hogy mennyire nem akarja ezt a beszélgetést folytatni.
– Mert mondjuk jóképű vagy? – meredt rá Dipper, mintha a szőke egy idióta lenne.
– Ez nem igaz! – ismételte ismét ugyanazt a választ. Tudta magáról, hogy csábos a mosolya, de nem volt jóképű. És az, hogy Dipper megint ezt bizonygatta, csak még inkább zavarba hozta.
– De igen! Te nem látod, hogy tapadnak rád a szemek, minden mozdulatodat lesik. A nagy nőcsábászét – Dipper igazából semmit sem tudott Billnek ezen életéről, csak amit a pletykákból hallott és szégyellte is magát, hogy ezekre a szóbeszédekre támaszkodik.
– Mondtam, hogy ez csak imidzs. Rám ragadt. Nem tehetek róla! Mellesleg... Nekem még sosem volt barátnőm. – Ez a mondat nem szégyenkezve hangzott el, hogy „már 18 vagyok és még nem volt csajom”, sokkal inkább egy mentegetőzés volt.
– Na jó, te biztos szórakozol! – Dipper kétkedve mosolyodott el, kíváncsian várta, Bill mikor mondja, hogy „csak viccelek!”, de erre nem került sor.
– Nem.
– Semmilyen párkapcsolat? Soha? – Dipper beletrafált, mivel párkapcsolata volt már, három is, az elmúlt 8 év alatt, amióta tudja magáról, hogy ilyen. Az agya vészesen kattogott, hogy mit is mondjon. Nem mert Dipper szemébe nézni, nehogy kiszúrja, hogy hazudik.
– Nem. Még soha – suttogta. Bár valamennyire bízott Dipperben, nem merte elmondani neki az egész életét, hogy a fiúkhoz vonzódik, hogy az apja emiatt elhagyta, nem azért, mert félt, hogy szétkürtöli, hanem mert lehet elvesztette volna a társaságát, ami néha lehet, hogy összetörte a szívét, mégis inkább törötten Dipper mellett, mint törötten nélküle.
– Huh... – Dipper nem tudta mit feleljen, a csend kicsit kínos volt, ezért Bill vette át a riporter szerepét.
– És neked? Mi van a barátnőkkel? – kérdezte Bill magabiztosan. Dippernek valószínű, hogy volt már, nem is egy. Azokkal az őszinte mogyoró szemekkel seperc alatt lyukat tudott volna beszélni bármelyik lány hasába.
– Nem.... Nem igazán volt még – felelte végül egy szégyenpírral az arcán.
– Oké, te vagy az, aki fix hazudik! Hogy nem volt még barátnőd? Ilyen külsővel?
– Mégis milyen külsővel? Olyan a hajam, mint egy óvodásnak, nem vagyok izmos, egy ilyen, nem is tudom mit mondjak magamra, hülye formám van, szeplős vagyok, amiket amúgy utálok, mert sosem állt jól, ráadásul a vállam és a hátam is ilyen! – panaszkodott Dipper. Bill csodálkozva nézett Dipperre, hogy ő mennyire nem látja gyönyörűnek magát. Az arca, a szemei  a szája, a szeplője, még a rakoncátlan tincsei is.
– Pedig a szeplőid a legaranyosabbak – jegyezte meg Bill egy enyhe pírral az arcán.
– Ugyan. Ezek nem aranyosak, csak rondák.
– Ez nem igaz. Teljesen illenek hozzád. A hajad, igaz kusza, de nem ront az összképen, ahogy a szeplők sem, hidd el. A szemed... nos, egyszerűen ragyog vagy csillog, nem is tudom, és a kusza tincsek, amik belelógnak, meg a szeplők csak még ártatlanabbá teszik, a mosolyodat pedig még kisfiúsabbá és imádnivalóbbá. – Bill belemerült Dipper elemzésébe, és nagy szerencséjére azt nem fűzte hozzá ebben a ködös pillanatában, hogy az alsó ajka teltebb, mint a fölső, és sokszor cserepes, mégis csókolni való. Hogy egy apró ránc jelenik meg a homlokán, amikor valamit nem ért vagy koncentrál, és néha még a nyelvét is kidugja egy picit. Hogy édes, amikor az orrát ráncolja, ha a fintorog, hogy a tekintete mennyire nyílt, amikor olvas, mintha tényleg elmerülne abban a világban és nem is itt lenne. Hogy az illata annyira illik hozzá, és annyira megnyugtató, hogy az ölelésében egyszerűen el lehet veszni, hogy valamennyire gondoskodó a maga módján, de ezt mások felé csak akkor mutatja ki, ha komoly a gond.
Bill mondandója mind a kettejüket zavarba hozta, mivel fiúk általában nem mondanak ilyeneket egymásnak, és Billnek szerencséje volt, hogy Dipper nem hallotta gondolatait. Bill megrémült, hogy talán már ezzel is „felfedte” magát, de Dipper nem mondott semmit sem.
– Azért ne gondold, hogy rád nem tapadnak lányok. Csak te nem veszed észre őket – folytatta Bill egy hosszabb csend után. Ez felkeltette Dipper kíváncsiságát.
– Rám? Mégis kikre gondolsz? – meredt rá hitetlenül.
– Mondjuk az a Northwest lány.
– Ő rád tapad, nem rám!
– Lehet, hogy felkeltettem az érdeklődését, de általában téged figyel. Van egy pár lány a suliban, akik téged figyelnek, nem engem. Szerintem ezen nem kéne meglepődnöd. Mondom, hogy helyes vagy. Még azokkal a „ronda” szeplőkkel is.
Dipper nem akart Billnek hinni, azt hitte megint csak viccelt, de a szemei annyira őszinték voltak, annyira tisztán csillogtak, hogy lehetetlen volt, hogy amit mond, az hazugság.
– Visszaviszem a tálcám – emelte fel a piros műanyagot Dipper, mire Bill csak biccentett. Már nem akart ott lenni. Nem akarta megvárni, míg Dipper visszaér, így amint becsukódott a hatalmas faajtó, leugrott a verandáról és rohanni kezdett, ezúttal nem a kalyiba felé, hanem az erdőbe, pont csak annyira, hogy az étkezde apró pont legyen csak a távolban. Bill megállt az egyik fa mellett, kapucniját a fejére húzta, eredetileg csak a fának akart dőlni, végül szorosan ölelte a növényt. Minden bánatát ki akarta adni. Mindet. Minden fájdalmat, amit a múlt okozott neki, és amit a jelen. Hogy utálták, megverték, kiközösítették, bántalmazták, zaklatták. Most pedig, hogy félt, hogy nem szeretik viszont, hogy minden, ami a múltban volt, az követi és itt is minden ugyanúgy lesz. Hogy elveszti Dippert. Hogy utálni és undorodni fog tőle. A könnyek az arcán megállás nélkül csak folytak és folytak, nem szabott gátat nekik, nem volt senkije, akivel ezt megoszthatta volna, csak ezzel a fával.

▲▲▲

Dipper egy picit meglepődött, hogy Bill eltűnt, mire visszaért, bár nem lepte meg annyira. Az érzések Bill arcán azt sugallták, hogy a fiú el fog rohanni, hogy egyedül lehessen. Dipper nem tudta, hogy Billnek az egyedüllétre van-e szüksége, vagy hogy valaki átölelje, akinek a karjaiban sírhat.









Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése