Páros: Dipper Pines/Bill Cipher
Korhatár: nincs
Terjedelem: 2521 szó
Történet:
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.
▲▲▲
Dipper döbbenten állt. Bármit, csak Billt ne. Nem
volt komolyabb baja a fiúval az elmúlt időszakban, de amióta megérkeztek,
ugyanaz a tapló, mint a legelső napon. Látta, hogyan flörtölt a lányokkal, az a
mosoly, az a beképzelt vigyor, amit csakis a legelső napon látott tőle,
visszatért.
Felkapta a hatalmas táskáit a földről, majd Bill
felé lépdelt, hogy közösen megkeressék a kuckójukat. A szőke mellett az egyik
osztálytársa, Katie állt, éppen nevetett valami nagyon viccesen, amit Bill
mondott, majd ahogy Dipper közeledett, egy mindentudó mosollyal az arcán
otthagyta Billt.
– Légy oly szíves és a nőügyeidet a kunyhón kívül
intézd! – jegyezte meg unottan Dipper, majd anélkül sétált tovább Bill mellett,
hogy egy pillanatra is megállt volna.
Bill arca elpirult, még annak ellenére is, hogy próbált laza és
nemtörődöm lenni, miközben két hétig Dipperrel fog egy kalyibán osztozni.
A kunyhó nem volt túl nagy, de kettejüknek épp
elég, viszont talán ez volt a tábor legszélső kunyhóinak egyike. A két fiú
konkrétan kimelegedett, mire elérték. A többi házzal ellentétben, ennek volt
egy kis verandája, viszont nem volt emelete, ahova a táskáikat eldughatták
volna.
– Aranyos – fintorgott Bill. Dipper előre ment és
kinyitotta az ajtót, azzal a kulccsal, amit Hopkins nyomott a kezébe, majd egy
kisebb nekirugaszkodással az ajtó megadta magát és kinyílt.
– Elképzelni sem akarom, hogy mikor volt itt
utoljára bárki is. Amondó vagyok, hogy előtte takarítsunk ki.
– Már kérni akartalak – mosolyodott el Bill, majd
mind a ketten a verandára dobták a táskáikat, nyitottak egy ablakot, majd
elindultak takarítószerekért.
▲▲▲
– Komolyan, a húgom nem fél ennyire a pókoktól,
mint te! – nyavalyogta Dipper, egy újabb pókhálót leszedve. Bill a szoba
közepén ácsorgott, felkészülve arra, hogy egy vadállat ráugrik.
– Ez nem vicces, ezek a kis izék baromi nagyot
tudnak csípni, aminek csúnya helye marad. Isten ments, hogy véletlen is a
közelébe menjek! – riadozott továbbra is a szőke. Hiába fogadta meg magának,
ahogy a lába földet ért itt, hogy hűvös lesz és nyugodt, ez alig egy tized
másodperc alatt dugába dőlt, amint meglátta a nyolclábű szörnyet a sarokban.
– Ezek? Kaszáspókok, köztudottan nem csípnek, talán
csak az ilyen kislányokat, mint te! – nevetett fel a Pines fiú, ami Bill szívét
egyszerre melengette meg, és fogta el a bosszúvágy.
– Dipper, az ott egy egér? – bökött riadtan a
sarokba, mire Dipper konkrétan seggre esett, úgy rohant a szoba közepére, Bill
mögé rejtőzve.
– Jézusom, hol? – tekintett körbe. Bill pár
pillanatig bírta, majd kitört belőle a kacagás, ami miatt Dipper fejbe verte a
seprűjével.
– Idióta! – morogta, majd tovább porolta a
sarkokat. Bill addig is a földet sepregette vagy az ablakot mosta. Az ágyneműt
kitették a fűbe szellőzni, meg ki is porolták, bár biztos, hogy az este mindketten
hálózsákban fognak aludni.
Mire végeztek a takarítással, és a szoba végre
normális és lakható állapotba került, megszólalt az ebédet jelző kürt. A
fiúknak fel sem tűnt, hogy ennyire elrohant az idő vagy hogy egyáltalán éhesek
voltak-e.
Elégedetten dobták le a partifist és a seprűt, majd
együtt elindultak az étkezde felé. Bill ígérete magának, már minimum negyedjére
dőlt meg a mai nap folyamán.
Az étkezde egyben volt a konyhával és most mennyei
illatok terjengtek a levegőben. Dipper hasa hangosan adta a fiú tudtára, hogy
üres, mivel a reggel fél négykor elfogyasztott kávé és egy darab croissant nem
volt elég egész délelőttre.
A nagy faépület előtt egyre többen várakoztak, hogy
végre bemehessenek. Bár a tanárok azt mondták, hogy egyedül jöhetnek majd be
étkezni, az első alkalommal még tartottak egy párperces hegyibeszédet. Mondjuk,
hogy ne alakuljon ki kajacsata.
Dipper bent azonnal tálcát ragadott, és a sornak
nagyjából az elején állt, szerencsére. A levegőben húsleves és rántotthús illat
terjengett, aminek köszönhetően mindenkinek összefutott a nyál a szájában.
Szerette a mosolygós konyhásnéniket, mert, ha te is
megvillantottad a legszebb mosolyodat, akkor nagy valószínűséggel kaphattál még
egy kanál krumplit. Amint kézhez kapta a tányérját, a tálcájára tette, majd
kiállt, hogy helyet keressen magának. Sokak előtt még tálca sem volt, csak
gyorsan helyet foglaltak. Dipper reménykedve kutatta a húgát a nagy
embertömegben, egyszerűen nem lelte, csak a hangját tudta kiszűrni az
ordibálásokból. Mabel egy nyolc fős asztalnál ült, hét másik lánnyal,
elmélyülten csevegve valamiről, amihez nem volt kedve csatlakozni. Viszont
máshol nem volt hely.
– Gyere, Fenyőcske! – Az ismerős hang tulaja egyik
kezét a fiú csípőjéhez rakta és tolni kezdte őt. Dipper számon akarta kérni
Billt, aki végül megállt egy asztalnál, ahol négy lány már ült. A szőke
köszönt, majd lerakta a piros tálcát a faasztalra, és azonnal beszélni kezdett
a lányokkal, hol flörtölt velük, vagy egy tincset birizgált valaki hajából.
Dipper a szemét forgatta, újra körbelesett, majd lemondóan sóhajtott.
– Hátha van még női
jelentkező a székre, nem akarom elfoglalni. – Dipper hangja egy merő gúny volt,
ahogy elfordult és a tálcájával kilépett az étkezde verandájára. Keresett
magának hátul egy nagy rönköt, amire leült, majd nekiállt a már hőn áhított
ebédjéhez.
Bill meglepetten bámult Dipper után. Minden
idegsejte sikított, hogy rohanjon utána, de ő csak ült tovább, elmerülve a
lányok vérunalmas beszélgetésében. El
kell felejtenie Dippert! Két hétig lesz egy laktérben azzal a fiúval, akibe
pár nap alatt belegabalyodott, plusz egy teljes évet még ki kell mellette
bírnia. Mennyi lehetett az esélye annak, hogy Dipper valaha is viszonozza az
érzéseit? Nagyon kevés, több esélye volt annak, hogy élnek még dínók a Földön.
Egyszer volt szerelmes, vagyis az akkori érzései
álltak legközelebb hozzá, de ahhoz, hogy beleszeressen abba az illetőbe,
kellett minimum egy év, míg Dippert csak meglátta és BAMM! Ez lenne az az érzés, amikor meglátod a Nagy Ő-t? Bill nem volt biztos benne, hogy Dipper az ő Nagy Ő-je, de tagadhatatlan volt, hogy
az első pillanattól kezdve vonzódott hozzá. Mind érzelmileg, mind testileg. Bele fogok pusztulni ebbe a két hétbe!
▲▲▲
Bill tíz percig bírta még tettetni és elviselni,
hogy figyel a lányokra, majd egy gyors mentéssel felkapta a tálcáját és
távozott ugyanazon az ajtón, amelyiken Dipper is.
Hiába forgolódott a verandán, az üres volt.
Összehúzta a pulóvere cipzárját, majd gyors léptekkel a kalyiba felé vette az
irányt, hátha ott megtalálja a fiút.
Lihegve és kimelegedve érte el a kis faházat.
Nyugodt akart maradni, lassan, mégis gyors léptekkel jönni, amiből végül
rohanás lett. Fellépett a kis teraszra, majd belesett a helyiségbe, ami
teljesen üres volt. Hova lett Dipper?
Bill idegesen túrt a hajába, majd ismét sprintelni kezdett az étkezde felé. A
bakancsára nedves falevelek tapadtak, a hűvös levegő csípte a nyálkahártyáját,
mivel a levegőt a száján át vette. Szőke haját hátra csapta a szél, a nyirkos
avaron majdnem számtalanszor eltaknyolt, de csak futott tovább. És ismét a
verandán állt.
– Na, máris meguntad a lányokat vagy már le is
rendezted őket? – jött a gúnyos hang a faház mellől. Bill abba az irányba
fordult, ahonnan Dipper szólt, majd meglátta őt, egy farönkön ücsörgött, ölében
a piros és mostanra üres tálcával.
– Az, hogy meguntam, nem elég kifejező, mennyire
elviselhetetlenek voltak – nevetett fel Bill. Dipper felvonta az egyik
szemöldökét, majd a tálcával a kezében, felállt.
– Pedig azt hittem, te ehhez vagy szokva.
– Már miért lennék? – meredt Bill értetlenül a
másikra, szőke szemöldöke a homloka közepére csúszott.
– Miért, te nem az a fajta fiú vagy, akinek a gimi
minden hetére jutott egy barátnő? – kérdezte Dipper, valamennyire kíváncsian,
de részben gúnyosan. Bill morcos arcot vágott, karjait keresztbe fonta a
mellkasán.
– Miért hiszi mindenki ezt rólam? Az, hogy nyílt
vagyok, nem jelenti, hogy hímkurva is – morogta ténylegesen sértetten. Bárkitől
elfogadta volna ezt a sértést, csak pont Dippertől nem, bár az akciója az
étkezdében ellent mondott annak, hogy tagadta ezt a nőcsábász imidzset.
– Ne már! Bill jóképű vagy, a lányok oda vannak
érted!
Bill
arcáról a mérges tekintet egy szempillantás alatt eltűnt, a helyén döbbenet
volt és egy halvány pír. A karjait nem engedte le, de a pillantását elkapta,
hirtelen a veranda szélén lévő apró felkúszott gyomok érdekesebbnek tűntek.
– E-Ez nem igaz! – Bill próbált ellenkezni, bár
tudta magáról, hogy jól nézett ki, mégis mástól hallani furcsa volt.
– Te hülye vagy? Néztél már tükörbe? Az egész
évfolyam lánygárdája megbolondul érted.
– Ez inkább imidzs, mintsem a külsőm vagy...
– Ez nem igaz.
– Senki sem jól ítél meg a külsőm alapján, senki
sem tudja, hogy milyen is vagyok igazából belül, mert elég nekik a helyes pofi,
egy szexi mosoly vagy ez az enyhén rosszfiús imidzs. Az senkit sem érdekelne,
hogy idebent – bökött a mellkasára – ki is vagyok igazából. – Bill heves
reakciója meglepte Dippert. Felmerült a tudatának egy apró szegletében egy
kérdés, de nem csiklandozta eléggé az agyát, hogy ténylegesen ki is mondja.
– Bill, arra vannak a barátok és a párkapcsolatok,
hogy megnyílj, és hogy elengedd magad.
– Hogy aztán hátba szúrjanak? Kösz, nem! – felelte
savanyúan. Ismét könnyek csípték a szemét, ahogy visszagondolt arra a napra,
amikor az egész iskolája megutálta. Elhívott egy fiút randizni, akiről azt
hitte, hogy ez az egész kölcsönös, majd másnap az összes diák ezen csámcsogott,
zaklatták őt, fizikailag, verbálisan és interneten keresztül. Egy hónap múlva
Bill iskolát váltott, egyelőre a városon belül csak, mivel már március volt, de
oda is hamar eljutottak a hírek, így júniusban az édesanyjával nekiálltak
lakást keresni egy másik államban.
– Lehet, hogy voltak rossz párkapcsolataid vagy
hűtlen barátaid, de az egész a bizalomra épül. Ne azokkal a lányokkal tölts
időt, amelyik rád mászik, mint a nyálkás giliszta, hanem aki nem, vagy fogalmam
sincs. Csak van itt valaki, akivel egyezik az érdeklődési köröd. – Dipper
kicsit zavartan hadonászott magyarázás közben. Bill szíve még jobban össze
akart facsarodni. Mondjuk Te? Próbált
erőt venni magán és visszanézni Dipperre.
– Miért akarod ennyire, hogy barátnőm legyen?
– Nem mondtam, hogy legyen barátnőd. Azt mondtam,
hogy ha valakit közel engedsz magadhoz, neki megnyílhatsz, de ne az ilyen
üresfejű libák közt keresgélj! Fix van egy olyan lány, aki normális és
elfogadna.
- Elfogadna? – suttogta maga
elé Bill megtörve a szemkontaktust Dipperrel. Egyáltalán nem számított rá, hogy
ez a beszélgetés ilyen szálat fog felkapni. És hogy ennyire összetöri majd.
– Te ráadásul seperc alatt találsz is magadnak
egyet – bíztatta tovább Dipper.
– Mert? – nevetett fel Bill keserűen, de próbálta
leplezni, hogy mennyire nem akarja ezt a beszélgetést folytatni.
– Mert mondjuk jóképű vagy? – meredt rá Dipper,
mintha a szőke egy idióta lenne.
– Ez nem igaz! – ismételte ismét ugyanazt a
választ. Tudta magáról, hogy csábos a mosolya, de nem volt jóképű. És az, hogy
Dipper megint ezt bizonygatta, csak még inkább zavarba hozta.
– De igen! Te nem látod, hogy tapadnak rád a
szemek, minden mozdulatodat lesik. A nagy nőcsábászét – Dipper igazából semmit
sem tudott Billnek ezen életéről, csak amit a pletykákból hallott és szégyellte
is magát, hogy ezekre a szóbeszédekre támaszkodik.
– Mondtam, hogy ez csak imidzs. Rám ragadt. Nem
tehetek róla! Mellesleg... Nekem még sosem volt barátnőm. – Ez a mondat nem
szégyenkezve hangzott el, hogy „már 18 vagyok és még nem volt csajom”, sokkal
inkább egy mentegetőzés volt.
– Na jó, te biztos szórakozol! – Dipper kétkedve
mosolyodott el, kíváncsian várta, Bill mikor mondja, hogy „csak viccelek!”, de
erre nem került sor.
– Nem.
– Semmilyen párkapcsolat? Soha? – Dipper
beletrafált, mivel párkapcsolata volt már, három is, az elmúlt 8 év alatt,
amióta tudja magáról, hogy ilyen. Az agya vészesen kattogott, hogy mit is
mondjon. Nem mert Dipper szemébe nézni, nehogy kiszúrja, hogy hazudik.
– Nem. Még soha – suttogta. Bár valamennyire bízott
Dipperben, nem merte elmondani neki az egész életét, hogy a fiúkhoz vonzódik,
hogy az apja emiatt elhagyta, nem azért, mert félt, hogy szétkürtöli, hanem
mert lehet elvesztette volna a társaságát, ami néha lehet, hogy összetörte a
szívét, mégis inkább törötten Dipper mellett, mint törötten nélküle.
– Huh... – Dipper nem tudta mit feleljen, a csend
kicsit kínos volt, ezért Bill vette át a riporter szerepét.
– És neked? Mi van a barátnőkkel? – kérdezte Bill
magabiztosan. Dippernek valószínű, hogy volt már, nem is egy. Azokkal az
őszinte mogyoró szemekkel seperc alatt lyukat tudott volna beszélni bármelyik
lány hasába.
– Nem.... Nem igazán volt még – felelte végül egy
szégyenpírral az arcán.
– Oké, te vagy az, aki fix hazudik! Hogy nem volt
még barátnőd? Ilyen külsővel?
– Mégis milyen külsővel? Olyan a hajam, mint egy
óvodásnak, nem vagyok izmos, egy ilyen, nem is tudom mit mondjak magamra, hülye
formám van, szeplős vagyok, amiket amúgy utálok, mert sosem állt jól, ráadásul
a vállam és a hátam is ilyen! – panaszkodott Dipper. Bill csodálkozva nézett
Dipperre, hogy ő mennyire nem látja gyönyörűnek magát. Az arca, a szemei a szája, a szeplője, még a rakoncátlan
tincsei is.
– Pedig a szeplőid a legaranyosabbak – jegyezte meg
Bill egy enyhe pírral az arcán.
– Ugyan. Ezek nem aranyosak, csak rondák.
– Ez nem igaz. Teljesen illenek hozzád. A hajad,
igaz kusza, de nem ront az összképen, ahogy a szeplők sem, hidd el. A szemed...
nos, egyszerűen ragyog vagy csillog, nem is tudom, és a kusza tincsek, amik
belelógnak, meg a szeplők csak még ártatlanabbá teszik, a mosolyodat pedig még
kisfiúsabbá és imádnivalóbbá. – Bill belemerült Dipper elemzésébe, és nagy
szerencséjére azt nem fűzte hozzá ebben a ködös pillanatában, hogy az alsó ajka
teltebb, mint a fölső, és sokszor cserepes, mégis csókolni való. Hogy egy apró
ránc jelenik meg a homlokán, amikor valamit nem ért vagy koncentrál, és néha
még a nyelvét is kidugja egy picit. Hogy édes, amikor az orrát ráncolja, ha a
fintorog, hogy a tekintete mennyire nyílt, amikor olvas, mintha tényleg elmerülne
abban a világban és nem is itt lenne. Hogy az illata annyira illik hozzá, és
annyira megnyugtató, hogy az ölelésében egyszerűen el lehet veszni, hogy
valamennyire gondoskodó a maga módján, de ezt mások felé csak akkor mutatja ki,
ha komoly a gond.
Bill mondandója mind a kettejüket zavarba hozta,
mivel fiúk általában nem mondanak ilyeneket egymásnak, és Billnek szerencséje
volt, hogy Dipper nem hallotta gondolatait. Bill megrémült, hogy talán már
ezzel is „felfedte” magát, de Dipper
nem mondott semmit sem.
– Azért ne gondold, hogy rád nem tapadnak lányok.
Csak te nem veszed észre őket – folytatta Bill egy hosszabb csend után. Ez
felkeltette Dipper kíváncsiságát.
– Rám? Mégis kikre gondolsz? – meredt rá
hitetlenül.
– Mondjuk az a Northwest lány.
– Ő rád tapad,
nem rám!
– Lehet, hogy felkeltettem az érdeklődését, de
általában téged figyel. Van egy pár
lány a suliban, akik téged figyelnek, nem engem. Szerintem ezen nem kéne
meglepődnöd. Mondom, hogy helyes vagy. Még azokkal a „ronda” szeplőkkel is.
Dipper nem akart Billnek hinni, azt hitte megint
csak viccelt, de a szemei annyira őszinték voltak, annyira tisztán csillogtak,
hogy lehetetlen volt, hogy amit mond, az hazugság.
– Visszaviszem a tálcám – emelte fel a piros
műanyagot Dipper, mire Bill csak biccentett. Már nem akart ott lenni. Nem
akarta megvárni, míg Dipper visszaér, így amint becsukódott a hatalmas faajtó,
leugrott a verandáról és rohanni kezdett, ezúttal nem a kalyiba felé, hanem az
erdőbe, pont csak annyira, hogy az étkezde apró pont legyen csak a távolban.
Bill megállt az egyik fa mellett, kapucniját a fejére húzta, eredetileg csak a
fának akart dőlni, végül szorosan ölelte a növényt. Minden bánatát ki akarta
adni. Mindet. Minden fájdalmat, amit a múlt okozott neki, és amit a jelen. Hogy
utálták, megverték, kiközösítették, bántalmazták, zaklatták. Most pedig, hogy
félt, hogy nem szeretik viszont, hogy minden, ami a múltban volt, az követi és
itt is minden ugyanúgy lesz. Hogy elveszti Dippert. Hogy utálni és undorodni
fog tőle. A könnyek az arcán megállás nélkül csak folytak és folytak, nem
szabott gátat nekik, nem volt senkije, akivel ezt megoszthatta volna, csak
ezzel a fával.
▲▲▲
Dipper egy picit meglepődött, hogy Bill eltűnt, mire visszaért, bár nem lepte meg annyira. Az érzések Bill arcán azt sugallták, hogy a fiú el fog rohanni, hogy egyedül lehessen. Dipper nem tudta, hogy Billnek az egyedüllétre van-e szüksége, vagy hogy valaki átölelje, akinek a karjaiban sírhat.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése