Beauty Mullet - Yaoi Week #3

Fandom: Voltron - Legendary Defenders
Páros: Keith Kogane/Lance McClain
Korhatár: nincs
Terjedelem: 1336 szó
Történet: Keith és Lance egy szobába kerül az akadémián, hogy ebből mi fog kisülni (vagy kirobbanni?), az majd kiderül.
Megjegyzés: Terjesszük a Voltront itthon! Inspiráló KÉP.

***

Lance az utolsó poszterét teszi fel a falra, elégedetten néz végig a szobán, ami az elkövetkezendő évben az új otthona lesz. Elégedetten bólint, majd az ágyra veti magát. Majdnem két órája, hogy megérkezett, de negyedóra sem kellett neki, hogy kipakoljon, a posztereinek az eligazgatása viszont másfél órát vett igénybe, de végül mindennek meglett a pontos helye. Kész szerencse, hogy a szobákat át lehet alakítgatni, mivel így Lance konkrétan a saját otthoni kuckóját is ide tudta hozni.

Az ajtón három koppanás hallatszódik, majd a króm ajtó félre csúszik, felfedve egy másik srácot, feltehetőleg Lance új szobatársát.

 – Ugye most csak szórakozol velem? – motyogja Lance, ahogy felül az ágyán.

 – Ez egy vicc, ugye? – kérdi magától Keith ugyanolyan lelkesen.

 – Mit keresel itt, Mullet? – Lance Keith-re pillant, mintha nem akarná elhinni, hogy tényleg ő lesz a szobatársa.

 – Egyet találhatsz zsenikém – felel unottan a fekete hajú srác, majd beljebb lép és ledobja a táskáját a földre.

 – Hmmm, eltévesztetted a szobát? – találgat Lance, vagyis sokkal inkább reménykedik, hogy nem kell Keith-szel egy szobán osztoznia.

 – Szerinted miért van a szoba mellé kiírva a nevem? Ennyire hülye vagy, vagy mi... hé, hol az én ágyam? – rökönyödik le. Az álla szinte a padlón koppan, ahogy feltűnik neki, hogy bezony, ágya az nincs.

 – Egy volt a szobában – válaszol Lance lazán, majd elővesz egy magazint, ami mögé elbújhat röhögni. Keith arcán rándul egy ideg, majd egy pillanat alatt terem Lance mellett, kikapja a kezéből az újságot, a hasára ül és a pólójánál fogva emeli feljebb.

 – Ne szórakozz, McClain! – kiabál rá. Lance-et meglepi a hirtelen dühkitörés a nevetése is elakad.

 – Ez az igazság, Tökmag! – vág vissza, lelökve Keith-t magáról. 

 – Hogyan lehetne csak egy ágy, amikor két név van kiírva?

 – Mondtam, hogy biztosan csak tévedés.

 – Szeretnéd, mi?

 – Ja, igazából örültem volna, ha a tanév során nem látom a képed, meg a rémes hajad – nyavalyog Lance. A króm ajtó ismét kinyílik, ezért Keith inkább elhallgat, minthogy Lance fejéhez vágjon valamit – verbálisan vagy fizikailag. 

 – Megtennétek, hogy nem kiabáltok? – kérdi nyugodtan Pidge. – Zeng tőletek a Naprendszer.

 – Lance kidobta az ágyamat!

 – Keith nevét rossz helyre írták ki! – felelik egyszerre, mire Pidge csak a szemeit forgatja és megdörzsöli az orrát.

 – Azért megtennétek, hogy nem itt ölitek meg egymást? És ha esetleg mérsékelnétek a hangerőt, az is remek lenne.

 – Elhallatszik a lányok szárnyáig a veszekedésünk? – mereng Lance, mire Pidge arca vörös lesz – leginkább a kín és a düh miatt.

 – Meggondoltam magam, Keith, léci nyírd ki! Jót tennél vele az emberiségnek – Ezzel Pidge ahogy jött, távozik is.

 – Én is szeretlek! – kiabál utána Lance tettetett – vagy igazi? – sértettséggel. 

Keith nem foglalkozik azzal, hogy pillanatnyilag nincs ágya, szekrényei vannak, szóval nekiáll kipakolni a ruháit, cuccait, amivel otthonosabbá teheti a szobát.

 – Egy fekete lyuk nem olyan sötét, mint a szekrényed – jegyzi meg Lance az újság csücske felett átkukucskálva. Keith elengedi a füle mellett, mivel még mindig azon töpreng, hogyan nyírja ki őt.

Keith hitetlenkedve pillant az órájára, nem akarja elhinni, hogy Lance másfél órája ment el zuhanyozni. Hogy tud az a fiú ennyit foglalkozni magával? 

 – Hihetetlen vagy – mered rá Keith, amikor Lance babapopsi arccal és kék köntösben visszatipeg a szobájukba.

 – A szépséghez idő kell – magyarázza széles vigyorral, majd lepakolja a neszesszerét a komódjára. 

 – Arra gondoltam, hogy mivel miattad nincs ágyam, ameddig nem kapok újat, addig te a földön, én meg az ágyadban alszok – veti fel a fekete hajú fiú a földön ücsörögve.

 – Nincs az az isten, hogy te, az én ágyamban aludj! – tiltakozik azonnal a sötét bőrű, hevesen rázva a fejét és a kezeit. – Nevetséges – morogja az orra alatt, majd ledobja magáról a köntöst és a fogasra akasztja. Az ágya mellé rakja a bolyhos mamuszát, majd befekszik a puha, meleg ágyába.

Keith még egy darabig ücsörög a földön, a szobában csak annyi fény van, amennyi a kinti állomásról halványan beszűrődik. Látja, ahogy Lance a fal felé fordulva szuszog, így úgy dönt feltápászkodik és befekszik mellé. Nem fog ő Lance miatt a földön aludni!

Feljebb emeli egy picit a takarót, majd lefekszik az ágyra, magára húzva a paplant. Háttal Lance-nek, természetesen. A másik fiú a félálomból riad fel, és nagyjából olyan arcot vág, mint akinek csótány van a padlóján.

 – Már megbocsáss! – kiált fel Lance, felülve az ágyban, és próbalja Keith lelökni onnan.

 – Mert én szívesen fekszem melletted, szerinted? – fordul felé Keith hasonlóan bájos arckifejezéssel.

 – Nem alhatsz az én ágyamban!

 – Nem vitetheted ki az én ágyamat! – vág vissza Keith. A veszekedés elölről kezdődik, és csodák csodájára a króm ajtó ismét nyílik.

 – Ti ketten! Shut your quiznak*! De nagyon gyorsan! – ripakodik rájuk az álmából kivert Shiro. Galra kezével mutat a két fiúra, akik annyira megszeppentek, hogy szólalni sem bírnak. Leginkább azon fagytak le, nehogy elterjedjen az a hír, hogy egy ágyban alszanak. 

 – Csend lesz – nyögi ki Lance, mire Shiro csak bólint egyet, majd hatalmasat ásít, végül elhagyja a szobát, és a króm ajtó bezárul.

 – Szigetelnünk kéne a szobát, nem gondolod? – néz rá Keith, mire egyszerre tör ki belőlük a nevetés, de inkább elhallgatnak, mintsem, hogy egy újabb szidást kapjanak. Miután kiröhögték magukat, egymásra pillantanak és a gyűlölködő tekintetek visszatérnek.

– Jó éjt, Mullet!
– Jó éjt, Beauty Queen!

A 1754C szobára csend borul, a két fiú végre nem veszekszik, alszanak, a fáradtság átvette felettük az uralmat. Egymásnak háttal fekszenek, az ágy két legtávolabbi pontján, nehogy véletlenül a másikhoz érjenek.

Az éjszaka folyamán nem csak hogy közelebb gurultak egymás felé, de még helyet is cseréltek – mivel Keith Lance mellkasán feküdt, majd begurult a fal mellé –, reggel pedig úgy sütött be az első napsugár, hogy Keith szorosan Lance hátát öleli. Arca a fiú csupasz bőréhez ér, és bár nincs tudatánál, ez a helyzet így valahogy megnyugtatja.

Keith tér magához elsőnek a reggel, de amint realizálódik benne a pozíciójuk, az arca elvörösödik, és szeretne elhúzódni, de nem tud. Egyik keze Lance mellkasán pihen, amit még el is tudna húzni, de Lance éjszaka összekulcsolta az ujjaikat, és nem tudja anélkül elhúzni, hogy fel ne ébresztené Lance-t. Bár őt az sem térítené magához, ha felrobbanna mellette egy csillag, vagy egy teljes Galra flotta indítana támadást, azért Keith hanyagolná a próbálkozást. Mivel tehetetlen jelenleg, egyszerűbb, ha visszaalszik, és úgy tesz, mintha véletlenül feküdnének így – mert tényleg véletlenül fekszenek így, mégis annyira félreérthető.

A Nap már jócskán besüt a szobába, amikor Lance felébred. A szemeit lassan nyílnak csak ki, és ő is csak lassan veszi észre, ami az este folyamán kialakult. Hirtelen nem tudja mit kezdjen azzal, hogy Keith lélegzetét érzi a csupasz vállán, és hogy az összekulcsolt kezük a mellkasán pihen. Hátrapillant a válla felett, és ahogy meglátja Keith arcát, egyszerűen nincs szíve felébreszteni. Bugyuta vigyor jelenik meg az arcán, majd óvatosan elhúzódik, a hátára fordul, hogy így nézhesse tovább a mellette szunnyadó fiút, habár az félig már a tudatánál van. Lance óvatosan közelebb hajol, és sunyin, egy apró csókot ad Keith-nek, aki ugyanolyan nyugodtan fekszik a „támadás” után is, így Lance megismétli a manővert, kicsit hosszabb ideig elidőzve Keith ajkain. A fekete hajú fiú teljesen magához tér, de nem mozdul, fél, hogy oda a varázs, ha csak a kisujját is megmozdítja. 

 – Ha nem lenne ilyen rémes a hajad, még jóképű is lennél – suttogja maga elé Lance, kisimítva egy kósza, fekete tincset Keith arcából.

 – Te komolyan csak a hajamat tudod szidni? – kérdezi rekedtesen Keith, ami annyira megijeszti Lance-t, hogy majdnem kiesik az ágyból. Fél szemét nyitja csak ki, úgy néz Lance-re, aki sokkal jobban zavarban van, mint valaha eddigi életében. 

 – Ne játszd meg, hogy alszol! – ripakodik rá Lance, majd sértődötten kipattan az ágyból.

 – Ugyan, akkor nem lennél ennyire imádnivaló – jegyzi meg Keith, majd Lance-t a karjánál fogva rántja vissza az ágyba. A fiú mellette landol a matracon, a döbbenetét kihasználva, most Keith támadja le Lance-t, és ő egyáltalán nem bánja.

 – Tudod, lehet a legjobb döntésem volt, hogy kiraktam az ágyadat – kuncog fel Lance, mire Keith egy pillanatra megmerevedik, majd újra ellazul. 

 – Úgy tudtam, hogy te voltál, te barom! – kiabál rá Keith teli torokból. Felkel az ágyból, majd a szekrényéhez megy, hogy tiszta ruhát vegyen elő magának, majd a króm ajtóhoz lépdel. – Hogy miért nem löktelek bele egy féreglyukba! – Ezzel kilép a szobából, otthagyva Lance-t, aki nem tudja, hogy meglepett legyen, boldog, zavarodott, mérges, felizgult, szerelmes vagy csak nevessen egy nagyot.





* Ha valaki nem VLD fandombeli lenne, kb annyit tesz, hogy "shut the fuck up"