Mint égen a csillagok || Karácsonyi rész

Fandom: Gravity Falls

Páros: Dipper Pines/Bill Cipher

Korhatár: nincs

Terjedelem: 4001 szó

Történet: 
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.

▲December 24.▲

Az utca hófehér volt, mindent vastagon beborított a jeges takaró, lehetetlenné téve, hogy a kocsik kiparkoljanak, csakis nagy küszködések árán. Bár a járdáról elkotorták este a havat, reggelre ismét újabb hét centi borította, ami ropogott Dipper bakancsának talpa alatt. Csodálattal nézte a hajnali tájat. A fák ágairól hosszú jégnyúlványok lógtak le, a lámpák tetején a vastag hó kalapnak tűnt, nem is fehérnek tűnt minden, hanem aranynak. A nap még nem kelt fel, kicsit sötét volt, mégis csodás volt a látvány.

Billék háza mesésen volt feldíszítve. A kerítésre sima és piros ledsor volt feltekerve, így hogy hó takarta egy részét a fény megtört, még szebb volt. A ház ablakaiban hasonló sima izzósor volt, mindenféle mintákat formálva, mint hóember vagy fenyőfa. A kertben ücsörgő szobrok mondjuk a frászt hozták Dipperre, ezért gyors léptekkel haladt el mellettük, az ösvényen a házig, amit most szintén hó fedett.

Párat kopogtatott az ajtón, közben leverte a latyakot és havat a verandán a cipőjéről, ameddig várt. Ms Cipher széles mosollyal az arcán engedte beljebb a kissé átfagyott Dippert.

Bill még az ágyban van, sehogy sem bírtam kiszedni onnan és van forró puncs a konyhában. Pakolj le és esetleg menj fel hozzá! – Az asszony most is sürgött és forgott, a hóna alatt egy doboz volt „díszek” felirattal. Dipper egy gyors mozdulattal átkarolta a tőle egy fejjel alacsonyabb nőt, mielőtt megint elviharzana.

– Boldog karácsonyt, Barbara.

– Boldog karácsonyt, Dipper.

Dipper felkapott egy bögre puncsot a konyhában, lassan kortyolgatni kezdte, közben felsétált az emeletre. Az egész házat belengte a narancs és fahéj illat, a falakon díszek voltak, az egész olyan hangulatos volt, hogy az ember egy pillanatig azt kívánta, legyen egész évben karácsony.

Dipper lassan nyitott be Bill szobájába, csak az izzósorok világították meg a helyiséget, halovány fényt vetve Bill szuszogó alakjára. Az izmai a hátán kirajzolódtak, lehetett látni, ahogy lassan emelkedett és süllyedt. A minták és az írások még jobban összefolytak és kiolvashatatlanná váltak.

A fiú lassan és nagyon halkan csukta be az ajtót, Bill szerencsére nem ébredt fel a halk kattanásra. Dipper az asztalra tette a bögréjét, majd lassan az ágyra mászott és Bill mellé feküdt.

A szőke összevonta a szemöldökét álmában, zavarta a mozgolódás. Egy pillanatra nyitotta csak ki a fél szemét, azt hitte álmodik, amikor látta Dippert maga mellett és csak közelebb bújt a fiúhoz.

– Ha meztelen lennél, elhinném, hogy te vagy a karácsonyi ajándékom – morogta álmosan Dipper mellkasába. A fiú nevetett, a mellkasa remegett, ez tetszett Billnek.

– Boldog karácsonyt! – suttogta a szőke fülébe. Félretúrta a fiú tincseit, majd apró csókot lehelt a szőke nyakára.

– Ugye tudod, ha ezt így folytatod, akkor nem igazán fogunk lemenni – motyogta Bill egy sóhajtás után, még közelebb bújt Dipperhez, de a fiú nem engedett Bill csábításának, se a kutakodó ujjainak a pólója alatt.

– A-a, ideje felkelned, még fát díszítünk és főzünk anyukáddal!

– Nincs az az isten! Ki akarlak kicsit sajátítani, este nem lesz rá esélyem – nyavalyogta ajak biggyesztve. Felemelte a fejét és Dipper szemeibe nézett, boldogan konstatálta, hogy a fiú bár azt mondta, le akar menni, a szemei elfeketedtek a vágytól.

– Tíz perc – adta be a derekát Dipper. Bill megragadta a csípőjét és lejjebb húzta a fiú testét, egy-kettőre lehámozta róla a vörös-fehér karácsonyi pulcsit, majd a fehér pólót is.

– Több lesz ez annyinál. – Bill végigcsókolta Dipper nyakát, a vállát, majd áttért az ajkára, közben keze a felsőtestén barangolt, minden érzékeny pontot végigsimítva. Dipper sóhajtozott, amikor levegőhöz jutott, kezei fel-le futottak Bill testén, végig a kacskaringós mintákon, majd vissza, újra és újra bebarangolva az ismerős utakat.

Bill igyekezett úgy csókolni a fiú bőrét, hogy vagy ne látszódjanak, vagy olyan helyen legyenek a foltjai, ahol senki sem látja őket. Egyszerűen képtelen volt megállni, hogy ne hagyjon rajta nyomokat, imádta a fiú bőrét.

Bill beakasztotta az ujját Dipper nadrágjába, de a fiú a fejét rázta.

–Bill, nem lehet! – nyöszörögte. A fiú figyelmen kívül hagyta és a nadrág pereme felett csókolta végig a másik bőrét. Dipper nem azért ellenkezett, mert nem akarta, sőt, most minden más volt, a világítás és az illatok sokkal meghittebbé tették az egész pillanatot, mégis ott volt lent Bill édesanyja, aki rájuk várt.

– Hidd el, anya számolt azzal, hogyha feljössz, ez lesz – nyugtatta Bill, kigombolva a fiú farmerét és egy gyors mozdulattal meg is szabadította tőle. Dipper hiába is hozott fel egy csomó érvet magában, amint Bill ajka a bőréhez ért, az összes eltűnt.

– Akkor... sem... megígértük... hogy... segítünk... Bill! – Dipper csak sóhajtások közepette tudott beszélni, a szőke ajkai nem segítettek rá a gondolkodásban.

– Nem úgy hallatszik, hogy ezt akarod – nevetett fel Bill, majd visszatért Dipper ajkaihoz a felsőteste helyett.

– Nem azt mondom, hogy ne csináljunk semmit, de...

– De mi?

– Nem tudod estig tartóztatni magad? – nézett rá bociszemekkel Dipper. Bill az ajkába harapott.

– Ha így nézel rám, akkor nem. Muszáj karácsonykor kínoznod?

– Nem is kínozlak!

– De! Amikor így nézel rám, az a vesztem. Főleg, hogy te is be vagy indulva és már nem is a gyönyörű barna látszik a szemedben, hanem a lángoló, szexi fekete. Emiatt nem tudok leállni. – Dipper kikerekedett szemekkel nézett Billre, még egyszer sem mondott neki ilyet és ez meglepte.

Hirtelen karolta át Bill nyakát és húzta le a fiú fejét egy csókra. Egy hosszú csókra. Egy hosszú, szerelmes csókra, amiben minden érzelmüket belesűrítették. Alig kaptak levegőt, mégsem szakadtak el egymástól. Dipper a szőke tincsek közé túrt, kapaszkodott Billbe, mintha bármikor eltűnhetne.

– Szeretlek, ugye tudod? – pillantott fel a fiúra. Bill amúgy lihegő lélegzetvétele egy pillanatra elakadt, majd elmosolyodott.

– Ugye tudod, hogy amikor ezt mondod, még egy kicsit beléd szeretek? – kérdezett vissza, majd apró puszit nyomott a fiú szájára, arcára és a becenevét adó anyajegyekre. Dipper ismét átkarolta a nyakát, Bill pedig a fiú vállába rejtette az arcát. Semmi sem zavarta meg a pillanatukat, percekig így feküdtek, szerették egymás közelségét. Bill a megszokott tusfürdője helyett szegfű illatot árasztott magából, jó kérdés hogyan, ha a konyhát messziről elkerülte.

– Jut eszembe! – kiáltott fel Bill, majd egy pillanatra elengedte Dippert és az éjjeliszekrényén kezdett kutakodni.

– Bill, azt mondtam, hogy nem...

– Nem azt keresek, de örülök, hogy tudod már, hogy hol tartom – nevetett fel a szőke, teljesen zavarba hozva Dippert.

– Akarom tudni, hogy mit tartasz még a... az izék mellett?

– Még mindig zavarban vagy, ha ki kell mondani, hogy óvszer? Ez aranyos. – Bill vigyora egyre csak szélesedett, amíg meg nem találta, amit keresett. Az a valami csilingelt, Dipper tisztán hallotta, amikor Bill kivette a fiókból.

– Ez meg mi? – meredt rá Dipper. Időközben felkönyökölt az ágyon, hogy lássa a nagy párnáktól, hogy Bill mégis mit keres.

– Egy hajpánt. Rénszarvasagancsokkal és fülekkel. – Bill gondolkodás nélkül Dipper hajába csúsztatta, tényleg olyan volt, mintha hozzá tartoztak volna.

– Ugye csak szórakozol? – nyüszített – igen, tényleg nyüszített – fel Dipper. Amikor a fejét rázta, a sok kicsi csengő életre kelt és valami elképzelhetetlen nagy zsibongásba kezdtek.

– Annyira aranyosan áll – hahotázott a szőke.

– Ha nem lennének ezek a csengettyűk, még talán tetszene is – morogta, majd felült. Bill az egyik combján ült és csak nézte a művét.

– Van egy csengő nélküli is, ha nagyon idegesítenek – mondta végül a szelíd, rendes mosolyával. Dipper hálásan bólintott, mire a szőke lepattant róla és a szekrénye aljában kezdett kutakodni, ő meg félredobta a rémes kis hangszerekkel felszerelt hajpántot.

– Utána felöltözünk és lemegyünk! – jegyezte meg Dipper, mire Bill persze tiltakozni kezdett a szekrényből, de nem dugta ki a fejét, a ruhák aljáról kiabált Dippernek.

– Meg is vannak! – jelentette ki diadalittasan, majd az ágyra dobta az agancsokat, amiket Dipper azonnal a fejére kapott, Bill pedig mikulás sapkát húzott.

– Ez nevetséges! – Dipper nevetése megtöltötte a szobát, Bill pedig újabb kísérletet tervezett a fiú ágyban marasztalására.

Gyors léptekkel, mielőtt Dipper kimászott volna a paplanok közül, odasétált, majd a matrachoz szegezte a fiút.

– Jó kisfiú voltál az idén? – kérdezte a szőke egy perverz vigyorral az arcán, míg Dipperére csak piros foltok kerültek.

– Bill, ne kezdjük előröl a harcot, csak... – A fiú elhallgatott, amikor Bill ajka ismét a bőréhez ért, apró pillangócsókokat hagyva szerte a testén.

– Szerintem a válasz egy nem. – A pár perccel ezelőtti csata újra kezdődött. Dipper nyöszörgött, Bill kényeztette. Mindketten érezték, hogy vékony a gát, és ha az átszakad, akkor biztos egymásnak esnek és akkor tényleg az egész napot itt fogják tölteni.

– Bill, segítenünk kell anyukádnak, a konyhában, meg a fát felállítani... – lehelte Dipper, még mindig ellenkezve, de nem akarta Billt leállítani.

– Én úgy érzem, hogy te már állítottál itt egy fenyőfát – vigyorodott el Bill, kezét lejjebb csúsztatta Dipper ágyékához. Ő is kínozni szerette volna a fiút, ezért leállt. Látta, hogy Dipper teljesen átadta volna magát, ha még egy percig hozzáér, ezért hogy édes legyen a bosszúja, otthagyta a fiút az ágyban – zavarodottan és felizgultan –, majd visszalépett a szekrényhez a karácsonyi szettjéért.

– Néha elgondolkodok azon, hogy miért járok veled – nyöszörögte az ágyból a fiú, majd az oldalára gördült és felszedegette a ruháit a padlóról. Szerencsére a póló és a pulóver eltakarta a foltokat, amiket az a szívógép hagyott rajta, így nem fogja magát kellemetlenül érezni.

– Mehetünk? – fordult felé Bill. Egy fenyőfás pulóver volt rajta, amit Dipper laza fél éve látott rajta először. És utoljára.

– Vedd le! – kiáltott rá morcosan. Igazából szerette ezt a pulcsiját, mert jól állt neki, de utálta, ha a fenyőfás ruháival cukkolta.

– Gyere és vedd le rólam! – feleselt Bill, majd egy pimasz mosollyal az arcán kirohant a folyosóra – Dipperrel a nyomában – és nevetve futott be a konyhába. A kevésbé mosolygós barátja pár pillanattal utána érkezett, meglepve vele Barbarát.

– Nem hittem, hogy ilyen hamar lejöttök – mosolyodott el az asszony egy dobozban kutakodva.

– Látod, mondtam, hogy számított rá, hogy neked esek, szóval történhetett volna valami odafent. – Bill a szemeit forgatva pillantott Dipperre, akinek az arca a pulóverével volt megegyező színű.

– Bill Cipher! – kiáltotta el magát, a tenyerével az arcát takarta. Ismét visszatért a késztetés, hogy megüsse a barátját. A szőkeség csak nevetett, majd átkarolta a derekát és a hajába puszilt.

– Csak viccelek! – nevetett továbbra is, de Dipper akkora kínban volt, hogy nem tudott válaszolni.

– Mi lenne, ha egyszer nem kínoznád azt a fiút, édes fiam? – Barbara hangja fedő volt, mégis vigyorgott, amit Dipper nem láthatott.

– Én? Kínozni? Én nem kínzom őt, sokkal inkább kényeztetem. – Bill Dipper vállára támasztotta a fejét, nézte, ahogy az anyja az asztalra pakolta a gömböket és a dekor fenyőágakat.

– Bill, menj ki a garázsba és hozd be a fát! – utasította az anyja, mire a szőke fájdalmasnak tettetett nyögéssel kiment.

– Jövök és segítek! – ajánlotta fel Dipper, de a nő megállította.

– Hagyd csak, direkt küldtem ki – legyintett. – Ne érezd kínosnak, tudom, hogy Bill... nos, ő eléggé... Hogy is fogalmazzak, hogy ne gyere még jobban zavarba?

– Szenvedélyes?

– Igen, pontosan az! Hidd el, amikor hazajött az első nap, nem ismertem rá, teljesen kifordult önmagából. Egyből beléd szeretett, úgyhogy sejtettem, hogyha viszonozni fogod az érzéseit, akkor adnom kell néha nektek egy kis plusz időt, ha te is itt vagy. Gondolom érted – kacsintott rá Barbara, átölelve közben a fiút. – Ez természetes, amit csináltok, kamaszok vagytok, túltengenek bennetek a hormonok, meg minden ide passzoló biológiakönyvi idézet, de emiatt ne legyél zavarba. Látom Bill hogyan néz rád, ha nem lenne szüksége ételre, italra, meg az egyéb dolgokra, biztos az egész életét abban az ágyban töltené el melletted. Nem csak a szexre értem, hanem hogy szeret melletted lenni, sőt alig bír elengedni.

– Tudom. Rémesen ragaszkodó – nevetett fel Dipper is. Barbara elmosolyodott és végigsimított a fiú arcán.

– Boldog vagyok, hogy így szereted őt – érzékenyült el a nő. A szeméből egy könny csordult ki, amit gyorsan letörölt, majd elmosolyodott.

– Mi lenne anya, ha nem mesélnél cikis dolgokat Dippernek? – Bill a vállára vetett fenyővel állt a nappaliban. Dipper elmosolyodott, ahogy meglátta a szőkét.

– Naaa, tudod, hogy arra vannak a szülők és testvérek, hogy kínos dolgokat meséljenek el rólad a pasidnak – kacsintott rá Dipper. Bill egy pillanatig csak értetlenül ácsorgott, majd amikor megvilágosodott, az arcán mosoly jelent meg. Lerakta a fenyőt a földre, majd a konyhába ment, ahol a páros beszélgetett. Megragadta Dipper csuklóját, majd a lépcsők felé kezdte húzni a barátját.

– Elvagy még egy darabig nélkülünk? – pillantott vissza Bill az anyjára, de a nő csak a nevetését elfojtva intett nekik, hogy menjenek.

Bill nem törődött a barátja heves ellenkezésével, gyors mozdulattal penderítette a szobába, az ajtót bezárta maguk mögött, majd a fiút csókolva szabadította meg ismét a ruhadarabjaitól, ezúttal Dipper is rásegített. A karjaik összegabalyodtak, néha egymás térdébe rúgtak, ujjaik a másik hajába túrtak és csak csókolóztak, próbálva magukba szívni a másik lényét, így zuhantak az ágyra.

Nem rohantak, nem aprózták el, megvolt az a hol lassú, hol gyors tempójuk. Az idegesítő fejdíszek a ruhák mellett pihentek, a fiúk egymáson feküdve, izzadtan tapadtak össze, mintha tényleg képtelenek lettek volna elszakadni. Dipper úgy kapaszkodott Billbe, mintha a szőkét elveszíthetné, mintha utoljára ölelhetné. A nyögéseik hangja tompa volt, mert vagy egymás bőrét vagy ajkát csókolták, ezzel elnyomva a hangjukat, bár Dipper visszafogta magát, nem akarta, hogy lent Barbara meghallja őket.

– Szeretném hallani a hangodat – lehelte Bill a fülébe, egyre több ponton ingerelte közben, hogy hallhassa a fiú hangját.

– Bill, Bill, Bi~ll. – A fiú egyre csak a másik nevét motyogta, majd lassan szinte néha kiabálta is, majd kimerülten pihegett a fiú karjai közt.

Fáradtan feküdtek egymáson, izzadtak voltak, a légzésük szapora. Bill egy csókot nyomott Dipper homlokára, kivételesen nem ő terült el rajta, hanem fordítva. Tudta, hogy Dipper amint magához fog térni, le fogja szedni a fejét, de egyáltalán nem bánta. Sikerült minden feszültséget kiadnia magából.

– Utállak – morogta a barna a mellkasába. Bill arcára féloldalas mosoly kúszott, miközben a másik haját simogatta.

– Tudom. Én is téged. – Náluk az utállak, a miért járok veled, a letagadlak, az elegem volt felért egy szeretlekkel, így Bill nem sértődött meg.

– Most viszont muszáj lemennünk segíteni – magyarázott tovább Dipper, de egy felmosórongy elevenebb volt nála.

– Csak nem elfáradtál? – incselkedett vel a szőke, mire Dipper csak horkantott.

– Azt hiszed, ennyivel lefáraszthatsz? – kérdezett vissza pimaszul, majd Bill csípőjére ült, lehajolt és egy csókot adott a szőkének, majd pillanatok alatt a fürdőbe rohant, bezárva maga mögött az ajtót. A biztonság kedvéért. Jól tette. Mert Bill utána akart menni. És nem csak letusolni.

– Igazságtalan vagy. – Bill még mindig morcos volt, amiért Dipper kizárta a mosdóból, de erre már inkább csak rájátszott. Egy mikulásos fölsőben volt – Dipper nem engedte neki visszavenni a fenyőfásat – és egy bögre forró puncsot kortyolgatott, míg a megszólított egy dobozban kutakodott a habverő pálcáit keresve.

– Nem volt kedvem még tovább fent maradni.

– Ez nagyon nem igaz! – cáfolt rá Bill. Dipper a szemeit forgatta.

– Megígértem anyukádnak, hogy segítek és veletek töltöm a karácsonyt. Nem azt, hogy veled fogok egész nap szexelni.

–  Milyen szókimondó lettél – vigyorodott el Bill. Dipper zavarba jött, annyi idő alatt még mindig meg volt benne néha ez, hogy zavarba jött, ha csak Bill szóbahozta a témát. Meg minden a tevékenységhez kapcsolódó szó miatt.

– Te meg seggfej!

– Hé!

– Nyugi fiúk! – nevetett fel Barbara, aki eddig a garázsban kereste a habverő elemeit.

– Megtaláltad?

– Nem. Te?

– Még semmi.

– A kanalas fiók hátuljában van – fűzte hozzá lazán Bill, mintha tök természetes lenne, hogy ott van.

– Nyugodtan szólhattál volna, megkímélve minket tíz perc keresgéléstől. Amúgy nyugodtan segíthetsz, senki sem akadályoz. – Barbara az említett fiók elé lépett és csodák csodájára, tényleg ott volt a habverő pálcája.

– Fáradt vagyok – nyújtózkodott a szőke a bárszéken ücsörögve, még ásított is.

– Dipper, hol voltál akkor, amikor szükségem lett volna rád, hogy lefáraszd ezt a fiút? – mosolyodott el Barbara. Dipper picit elpirult, a tekintetét elkapta a nőről, viszont Billébe ütközött.

– Ugyan, annyival még nem tudott lefárasztani – legyintett Bill, majd beszállt ő is a főzőcskézésbe.

– Ezt megpróbálom nem sértésnek venni – morogta az orra alatt a barátja, csak Billnek címezve a szavait. A szőke elvigyorodott, majd visszasúgta a választ.

– Megpróbálhatsz még majd lefárasztani.

– Nektek az egész karácsony a szexről fog szólni? – fordult feléjük Barbara. Az arca szigorú volt, de a szeme nevetett. A két fiú elpirult, majd gyors pakolásba kezdtek, hogy minden hozzávaló a pultra kerüljön.

Hamar felsorakoztatták a lisztet, a cukrot, a mézet, a gyömbéreket, a narancsokat, és amíg Barbara nekiállt a hozzávalókat kimérni és a tálba pakolni, addig a fiúk még több hozzávalót kerestek, recepteket olvastak vagy csak ártatlan csókot loptak.

A mézeskalács tésztája hamar megvolt, félretették pihenni, a fiúk azt hitték, hogy pihenhetnek egy kicsit, de Barbara csak hajtotta őket, úgy sürgött-forgott a szobában, mint egy tornádó. Hol a nappaliba rohant, hogy zenét tegyen be és a megszokott karácsonyidalok zengjék be a lakást, mint Mariah Carey vagy Wham!, hol vissza a konyhába, hogy keverjen egyet a tűzhelyen kotyogó fazékban.

– Szerintem álljatok neki a fának – javasolta Barbara könyékig tésztásan, mire a fiúk megkönnyebbülten hagyták el a konyhát.

Lehúzták a fenyőről a hálót, szitkozódva párat, amikor megszúrták őket a tüskék.

Ezt mégis hogy applikáljam bele ebbe? – meredt Bill a fa törzsére és a talpszerkezettre, amibe be kellett volna fogni a karácsonyfát.

– Te emeld meg én meg beigazítom – javasolta Dipper és nekiálltak a hadműveletnek. Talán nagyobb szerencséjük lett volna, ha előbb szerelik rá a talpat és utána szedik le a hálót.

– Remek, jöhetnek a díszek! – csapta össze a tenyerét Bill, mire Dipper előhúzta a kanapé mellé rejtett dobozt, ami telis tele volt színes díszekkel.

– Mind menjen fel rá vagy van egy színtematika? – meredt a fiú a szőkére, mire az csak vállat vont.

– Amilyenre csak szeretnénk – lelkendezett Bill. Felidézte az első karácsonyt, amire emlékezett. Ő válogatta ki gömböket, persze az egész olyan volt, mintha lehányta volna egy unikornis, ezer színű gömbök, boák, meg a színes égősor. Dipper mögé állt és átkarolta a derekát, fejét a vállára támasztotta.

– Legyen vörös, szerintem, bár lehet másmilyen is, ha te mást szeretnél – szabadkozott a fiú azonnal, amint felhozta az ötletet.

– Szeretem a pirosat – mosolyodott el Bill és egy puszit nyomott a fiú arcára, majd nekiálltak a piros díszeket külön válogatni.

Először a sima égősor került fel, majd pár boa és a gömbök. A lassú zene, ami a háttérben szólt, csak még hangulatosabbá tette a díszítést, Barbara pedig boldogan figyelte a fiúkat. Hol azzal szórakoztak, hogy egymást tekerték körbe a boákkal vagy Bill égősort rakott Dipper agancsaira, amik utána teljesen belegabalyodtak, így a fiú kénytelen volt levenni, hol pedig csak megálltak, egymást nézték, majd könnyeden megcsókolták a másikat. A nő teljesen elérzékenyült, ahogy a fiára nézett, teljesen megfeledkezve arról, hogy főz, persze nem egyszer vágta el az ujjait.

A fa kész volt, kint már sötétedett, a vacsora is majdnem elkészült már, így Barbara ismét magukra hagyta a fiúkat, meg előkereste az ajándékokat a szobájában. Mire visszaért, még jobban meglepődött.

A fiúk táncoltak valamelyik lassú számra. Nem beszélgették, csak egymás szemébe meredtek. Bill keze Dipper csípőjén pihent, a másikkal a kezét kulcsolta össze, Dipper másik keze pedig Bill vállán volt.

Bill elbűvölten nézett a barna szempárba, ami telis tele volt aranypöttyökkel, köszönhetően a háta mögötti égősornak. Ugyanez a szempár 115 nappal ezelőtt unottan és konkrétan gyilkosan nézett rá, most pedig, mintha ő lenne az egyetlen számára a világon. Az idő nekik megszűnt létezni, még Barbaráról is elfeledkeztek, aki lelkesen videózott a konyhapult mögül.

Bill a homlokát Dipperének döntötte, az orruk összeért, a mellkasuk egymásénak nyomódott, Bill karjai Dipper derekán pihentek, a barna hajú kezei pedig Bill nyakát szorították. Pár pillanatig még egymást nézték, keringtek a szobában, majd ismét csókolóztak. Bill arcán egy könnycsepp száguldott le, amikor az állához ért, Dipper elhátrált, letörölte, majd mosolyogva egy puszit nyomott a fiú szájára.

– Hozzuk le az ajándékokat! – javasolta Dipper kibontakozva Bill öleléséből. A szőke bólintott, ő el is tűnt a szobájában, míg Dipper az előszobába ment. Barbara a konyhából a nappaliba sétált, Dipper ért le másodiknak.

– Szép tánc volt – jegyezte meg Barbara fel sem nézve a pakolásból.

– Izé, ne haragudj, nyugodtan szólhattál volna – mentegetőzött a fiú azonnal. A nő felnevetett és szembe fordult Dipperrel.

– Nem így értettem. Eszméletlen aranyosak voltatok – vigyorodott el.

– Anya, a fiúk nem aranyosak – motyogta unottan Bill két nagyobb ajándékszatyrot szorongatva.

– Persze, Billy-Boo – gügyögött Barbara és Bill arcába csípett. Dipper hangosan felnevetett, mire Bill fülig vörösödött.

– Anya! – kiáltotta teljesen zavarban.

– Billy-Boo – nevetett továbbra is Dipper az ostoba beceneven. Bill még mindig morcos arccal sétált a barátjához és sózott egyet a hátsójára. Dipper meglepetten ugrott egyet, a szemei elkerekedtek, Bill arcára pedig magabiztos mosoly költözött.

– Utálom ezt a nevet, szóval hanyagoljuk, ha lehet kérnem. – A szavait mindkettejükhöz intézte, de csak Dippert nézte. A fiú még mindig meglepetten nézett Billre. Már kicsit több, mint három hónapja jártak és eddig Bill még sosem csapott rá, ezzel most meglepte és iszonyatosan zavarba hozta, de a tudata legmélyén mégis, csak icipicit, de tetszett neki.

– Tudod, amikor Bill kicsi volt, mindenki Billy-nek hívta, mert Will ezt a becenevet adta neki – kezdett mesélni Barbara. Bill a szemeit forgatta csak, egyrészt utálta, amikor az anyja gyerekkori sztorikat mesélt, másrészt leplezni akarta a kínját.

– Aranyos név – értett egyet Dipper, mire Bill morcos arccal fordult felé.

– Mondtam, hogy nem aranyos. Ne nevezzetek aranyosnak, cukinak meg édibédinek, mert nem vagyok az!

– Igaz, mert te egy vérlázítóan dögös szőke vagy, igaz? – gúnyolódott Dipper, amin Bill már elvigyorodott.

– Ez a tény és a való – vont vállat a szőke, majd visszatért az ajándékszatyraihoz.

Barbara Billtől egy manikűr utalványt kapott masszázzsal, Dippertől pedig szakácskönyvet. Ami jól jött az új hobbijához, mivel igen nehezen tanult bele. Persze főzni eddig is tudott, de ki akarta próbálni magát és különlegesebb dolgokat akart elkészíteni.

A fiúk Barbarától könyveket kaptak, fejenként vagy hetet, plusz egymásnak is azt adtak. Bill hozzácsapott egy pólót is.

– Ez meg mi? – tépte szét a papírt Dipper, majd maga elé emelte a fekete anyagot, amin fehér írás díszelgett.

– Egy kis plusz – vigyorodott el a szőkeség, majd amikor Dipper elolvasta a feliratot a mosolya szélesebb lett.

– „Bocs lányok, de barátom van”? Ez komoly? – Dipper kínjában az tenyerébe temette az arcát. Barbara is nevetett, ami ismét nem segített szegény fiún.

– Nyugi, nem kötelező hordanod – nyugtatta egy idő után Bill a barátját. Dipper morcos arcot vágott, majd Billhez hajította.

– Ha akarod, majd hordom én – vidította Dippert, akinek ajkain egy leginkább sikításhoz hasonlítható hang szökött ki.

– Nem kell! – ellenkezett és magához szorította az anyagot. Az arca vörös volt, zavart, mégis viccesnek találta a pólót.

– Szerintem vacsorázzunk meg! – javasolta Barbara, hogy oldja a feszültséget. A két fiú bólintott, majd az étkezőbe mentek.

Barbara kitett magáért, rengeteg dolgot csinált. Az asztal tele volt étellel, amit Dipper először nem értett, hogy hármójuknak, de leginkább kettejüknek minek ennyi, mire rájött, hogy Barbarával Willékhez utaznak holnap.

Dipper már az első fogás után tele volt, így csak a desszertből falatozott. Bill is hasonlóképpen volt, így mind a ketten befejezték az étkezést.

– Segítünk elpakolni – ajánlotta fel Dipper, de az asszony legyintett.

– Bill már tizenhét karácsonyt velem töltött, ez az első, hogy veled lehet, úgyhogy élvezzétek ki, amíg lehet. – Átkarolta a fiát, majd homlokon csókolta.

– Boldog karácsonyt, anya! – suttogta a szőkeség az ölelésbe. Barbara elengedte őt, megölelte Dippert is, és hagyta őket az emeletre menni. Csendben pakolászni kezdett, míg a fiúk az emeltre mentek, Bill szobájába, de már a folyosón egymásnak estek. Ezt még Barbara is hallotta.

Az ajtó mögöttük hangosan csattant, amikor Bill berúgta, útjuk ismét az ágyához vezetett, de amint ráestek, Dipper az egészet félbeszakította.

– Tényleg csak viccből vetted a pólót? – kérdezte, bár nehezen, mert Dipper nem hagyta őt, folyamatosan csókolta.

– Igen, miért? – kérdezte, egy picit komolyabb lett.

– Azt hittem, hogy... nos, azt, hogy fel akarod vállalni – vallotta be Dipper. Neki a kezdetektől nem lett volna gond, Bill volt az, aki még félt ettől.

– Gondolkodtam rajta, ami azt illeti...

– Nem erőltetem, ugye tudod? – A tekintetük összeakadt. Az arany a sötétbarnával. Bill elmosolyodott.

– Tudom. És köszönöm. Szeretlek.

– Szeretlek. Boldog karácsonyt.

– Hmm, boldog karácsonyt. – Bill vigyorogva tért vissza Dipper ajkaihoz, aki nem resttelt visszacsókolni.

Egész este összegabalyodva aludtak a meleg paplanok alatt, szuszogtak, boldogok voltak. Évek óta, talán Bill a legboldogabb. Remélni sem merte, akkor, szeptember elsején, hogy az a fiú őt ennyire szeretni fogja. Számára ez volt a legnagyobb karácsonyi csoda. És ennél nem is akart többet.