Mint égen a csillagok || HATODIK FEJEZET

Fandom: Gravity Falls

Páros: Dipper Pines/Bill Cipher

Korhatár: nincs

Terjedelem: 2538 szó

Történet:
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.

▲▲▲

Bill vacsora előtt pár perccel ment csak vissza a táborba, addig csak azt a nyamvadt fát szorongatta, magában motyogva néha valamit. Szemei természetesen bedagadtak, és vörösebbek voltak, mint a bokrokon a dérre váró csipkebogyók. A pulcsija ujjával letörölte az arcát és az orrát, majd a feltűnést kerülve, visszasétált. Megcélozta a mosdókat, hogy megmoshassa az arcát, anélkül, hogy bárki meglátná. Szőke tincseit a kapucni alá rejtette, fejét lehorgasztotta, hogyha valaki netalántán szemből jön vele, se ismerje fel azonnal.

A tükörképe megriasztotta. Az arca fakó volt, a szemei szinte eltűntek, akkorára püffedt az arca. Ezen a hideg víz vajmi keveset segített, talán csak annyit, hogy lehűtötte felhevült bőrét. Kénytelen lesz így bemenne az étkezdébe, majd legfeljebb visszasomfordál a kalyibába, hátha Dipper nem ott lesz. Teljesen nevetséges, nem bujkálhatok előle két hétig!

A vacsorát jelző kürtszó nagyon hangos volt, talán még egy hullát is felkeltene. Bill letépett pár papírtörlőkendőt – amihez inkább nem is ért volna, a mosdó ugyanis merő egy hányadék volt –, majd beletörölte az arcát, és a szemetesbe hajította.

Az étkező tele volt, mire odaért. A csuklya a fején volt, és a szőke tincsei az arcába lógtak. Mint egy rossz emós, de komolyan! Nevethetnékje támadt magától. Beállt a sorba egy tálcával, és végig a piros műanyagot bámulta, még akkor is, amikor a konyhás a kezébe nyomott egy tányért, rajta két szelet szalámis pizzával. Bill azonnal kiállt a sorból és a kijárat felé vette az irányt, hogy minél hamarabb egyedül lehessen a saját kis nyomorával.

A faházból való sikeres kimenekülés után Bill fellélegzett, hogy a kalyibáig vezető úton valószínű, hogy senkivel nem fog összefutni. Ettől függetlenül gyors és hosszú léptekkel haladt a saras, avaros ösvényen, ami a lakhelyéhez vezetett.

– Bill? – A neve hallatán konkrétan szoborrá merevedett, majd egy pillanattal később ismét gyalogolt, mintha meg sem akadt volna a mozdulatban. A hang tulaja nem adta fel, léptei felgyorsultak, Bill hallotta, ahogy lassan utol érik őt. Legszívesebben eldobta volna a tálcát és elrohant volna, de ebédnél is keveset evett, a vacsorát pedig emiatt nem akarta kihagyni.

– Hé, állj meg! – tette Dipper a kezét a vállára, de Bill csak tovább ment. – Egész délután kerestelek. Hova lettél? – Bill továbbra sem válaszolt a fiú kérdéseire, ami kezdte kicsit idegesíteni.

– Tudom, hogy nem az én dolgom, de szerintem erről a problémádról beszélned kéne egy pszichológussal – jegyezte meg óvatosan Dipper. Bill megmerevedett, a lába megállt lépés közben. Dippert hirtelen érte, ezért neki is ment a szőkének. Már nem érdekelte, hogy farkaséhes volt, hogy alig várta, hogy azt a két szelet nyamvadt pizzát megehesse, Bill a földre dobta a piros tálcát – szerencséjére a pizzák a tányéron maradtak –, és szembe fordult Dipperrel.

– Milyen probléma, hm? – nézett rá elkeseredetten, mégis dühösen. – Szerinted mégis mi bajom van? Hidd el, hogy én nem tehetek erről! Ilyen vagyok már gyerekkorom óta, ezen egy rohadt orvos sem tud segíteni! Ez...

– Hé, hé, nyugi! – Dipper próbálta nyugtatni, Billt a vállánál fogva rázott egyen a fiún. – Szerintem félre értesz. Én erről az elzárkózottságról beszélek. Valakivel muszáj ezt megbeszélned, nem tarthatod minden gondodat magadban, mert nem egészséges. – Bill arcáról a düh egykettőre eltűnt, inkább csak zavart volt, hogy ő másra gondolt.

– Sajnálom, hogy kiabáltam – vakargatta meg a tarkóját kínjában. Teljesen az agyára mentek az érzelmei. Több órán át sírt, egy nyamvadt fát ölelgetve, majd ordibált egy sort, és most legszívesebben magát ringatva akart egy sarokban összegubódzni.

– Gondolom, emiatt a másik dolog miatt vagy így kiakadva, de ha szeretnéd, akkor én is szívesen meghallgatlak és segítek, ha tudok, csak tényleg nem jó, hogy ennyire magadba zársz mindent. – Bill felnézett végre a mogyoróbarna szemekbe. Dipper levegő után kapott, amint teljesen látta Bill arcát, hogy mennyire lestrapált, a puffadt arcát és a vörös szemeit. Akaratlanul is, de a vállánál fogva magához ölelte a fiút, sokkal erősebben, mint amikor hajnalban átkarolta. Már a reggel is olyan messzinek tűnt, pedig csak tizenkét óra telt el azóta.

Bill az arcát Dipper nyakába fúrta és ismét szabad utat engedett a könnyeinek. A karjai szorosan ölelték Dipper bordáit, mintha soha nem akarná elengedni – bár ez így is volt, csak Dipper nem tudta –, mintha ő lenne az utolsó dolog, ami itt tartja, hogy ne zuhanjon egy sötét világba.

– Képtelen lennék elmondani neked. Vagy bárkinek. Ez a titok... Ez én is vagyok, de.… egy elég komoly dolog – motyogta Bill, amikor már eléggé lecsillapodott. Kicsit még hüppögött és csuklott, de már sokkal jobban volt. Mintha valahogy mégis megosztotta volna a titkot, mintha a mellkasa sokkal könnyebb lett volna.

– Ha neked egy ölelés és az, hogy kisírhatod magad elég, akkor csak szólj, és odaadom a vállam. – Bill annyira boldog volt és meghatódott, hogy megint sírni akart, vagy megcsókolni Dippert. Elengedte a fiút, majd gyorsan hátrált egy lépést, pont, mint reggel. Felkapta a tálcáját, majd ismét Dipper felé fordult.

– Befejezem a vacsorámat. Siess mielőtt elfogy az összes! – kacsintott egyet a szőke, majd egy pár gyors lépéssel el is viharzott, és eltűnt a kalyibában. Dipper értetlenül állt ott, majd ugyanezzel a döbbenettel ment el az étkezdében.

▲▲▲

Billnek nem volt igaza. Az étkezdén annyi pizza volt, hogy az a mennyiség egy vacsora alatt biztos nem fogy el. Dipper a biztonság kedvéért kért hat szeletet – hátha Bill is éhes lenne még –, majd leült a húga melletti szabad székre.

– Szia Bátyus! Na, meglett Bill? – fordult felé Mabel, miközben a pizzájából harapott egy nagyot, majd megküzdött az olvadt sajttal.

– Meg, minden rendben volt – hazudta. Dipper próbálta leplezni, hogy valami rossz történt volna, de az arca enyhén gondterhelt volt. Még soha senkit nem látott, aki érzelmileg ennyire instabil lett volna. Az egyik pillanatban üvölt vele, a másodikban egy tollpihe a karjai közt.

– Az remek. – Mabel most pillantott csak a testvérére, de egyből látta, hogy valami nincs rendben, hogy valami nagy gond történt. Elég volt csak összenézniük, szavak nélkül is megértették egymást.

Vacsora után Mabel a testvéréhez társult, hogy elmeséljen mindent, mindent, ami történt.

– Tudod, arra sarkallod, hogy keressen valakit, akinek megnyílhat, de ő már talált valakit – jegyezte meg a lány, a hallottakból neki teljesen az jött le, hogy Bill bízik Dipperben, hisz csak előtte mutatta ilyen sebezhetőnek magát.

– Bill nem nyílik meg nekem. Vannak problémái, amiket elmond, vagy kénytelen elmondani, mert a részese voltam, de nem őszinte velem. Olyan embert kell találnia, akit a szívébe tud zárni, és aki sosem árulja el. – Mabel a testvérére pillantott. Volt egy sejtése, hogy Billnek mi baja volt, de ha ezt itt hangosan kimondta volna, Dipper kineveti. Ő még nem volt szerelmes, nem tudja mennyire is tud fájni az. A szőke fiú biztos beleszeretett valakibe, aki ezt nem viszonozza, és most azért ilyen ingatag.

– Nem kellene erőltetned őt, majd keres ő, ha még kell neki ilyen ember, ha kell. Inkább csak légy mellette és támogasd.

▲▲▲

Mabel otthagyta Dippert az osztálytársai gyűrűjében, ő pedig a testvére lakhelye felé vette az irányt. Szerencsésnek mondhatta magát, hogy az ő kunyhója közel volt a főkunyhóhoz, nem ennyire a tábor szélén, mint ez. Lerázta a cipőjére ragadt leveleket, majd bekopogott az ajtón. Válasz nem jött, de Mabel tudta, hogy Bill odabent volt.

– Bill? Mabel vagyok, bejöhetek? – kérdezte két kopogás között. A fiú még mindig nem felelt, ezért a lány benyitott, szerencséjére az ajtó nem volt zárva.

– Bill? – kérdezte megint a lány. A szőke fiú az egyik ágyon feküdt, a fal felé fordult, talán aludt. Mabel leült az ágyra, pont Bill háta mögé.

– Beszélhetünk? – Látta, hogy a fiú nem alszik, ébren volt ő, csak hallgatott. Bill bólintott egyet, majd felült az ágyon.

– Mi a helyzet? – pillantott Mabelre, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

– Beszéltem Dipperrel, ne haragudj rá, amiért elmondta, de említette, hogy van valamilyen problémád. – Bill levegő után kapott és elfordította a tekintetét. – Mármint, alapból az, hogy mindent magadba zársz, de azt is mondta, hogy van valami, amit egyáltalán nem akarsz elmondani.

– Senkinek sem fogom elmondani! – rázta a fejét a fiú. Mabel bólintott, egyik kezével végigsimított Bill hátán.

– Azt hiszem, van egy halvány sejtésem, hogy miről is lehet szó – folytatta a lány. Bill riadtan pillantott a fiatalabbik Pines ikerre, az ereiben megfagyott a vér.

– Mi... Mi lenne az? – nyelt nagyot a fiú. Remélte, hogy Mabel csak blöfföl, hogy nem tud semmit, bár ez a lány is olyan volt, mint a bátyja, nem ártott volna neki szándékosan, ha tudta volna a titkot.

– Te már találtál valakit, akit szeretsz, igaz? – Mabel nagyokat pislogott. Bill nézte egy darabig a szemeit. Nem olyan volt, mint Dipperé. A fiúé mély volt, a legcsodásabb mogyorószín, míg a húgáé fakóbb volt és zöld csíkok futottak benne.

– Tessék? – pislogott nagyokat a szőke. Hallotta, amit Mabel mondott, de nem tudta, hogy jött rá.

– Dipper még soha nem volt szerelmes, nem tudja milyen az, én viszont voltam már, sejtettem, hogy neked is ez lehet a gondod, azok alapján, amit elmondott. De lehet, hogy nem jól gondoltam? – A lány elbizonytalanodott.

– De... Így van, csak... Csak elég nehéz, mert az, akit szeretek, ő... nos, ő...

– Elmondtad már neki?

– Nem. És soha nem fogom. Soha nem szeretne.

– Nem tudhatod, amíg nem mondod el neki – próbálta vigasztalni a lány, de Bill hajthatatlan volt. Ő tudta azt az apró részletet, amit más nem. Hogy egy fiút szeretett, ráadásul az itt ülő lány bátyját.

– Tudom, hogy elutasítana. Biztosan tudom. Ő nem olyan, akinek egy olyan tetszene, mint én. – Bill teljesen lemondó volt, Mabel nem tudott mit mondani, hogy felvidítsa.

– Ha kell segítség, akkor csak szólj, bármiben segítek, hogy sikerüljön ennek az illetőnek a szívét meghódítani. Akkor gondolom a nevét sem árulod el?

– Nem, ne haragudj!

– Mhm, semmi gond. Megértem. – Mabel ismét végigsimított a fiú vállán, majd kicsit megborzolta a haját. Felállt és indulásra készült, amikor az ajtóból még visszaszólt. – Van nálam krém, ami segít eltűntetni a sírás utáni nyomokat. Nincs szükséged rá?

– Mabel... Egy angyal vagy. Szükségem lenne, igen.

▲▲▲

Amikor Dipper belépett a kalyibába annyira meglepődött, hogy majdnem hátra esett. Mabel Bill ágyán ült, a fiú feje az ölében volt és a lány valami krémmel kenegette az arcát. Nem, ennél furább szituációra még nem nyitott be.

– Ti meg.... Mégis mit csináltok? – meredt Dipper a szobában lévőkre. Meglepően látta, hogy Mabel a szobatársa ágyán ült, míg az említett fiú az ölében feküdt és valami krémet kent a lány az arcára.

– Ez a kenőcs leviszi a duzzadást – felelte a húga tárgyilagosan. Dipper nem tudta, mit kezdjen a szituációval. Nem minden nap szembesül ezzel a képpel az ember.

– És miért is van erre szükség? – meredt továbbra is maga elé az idősebbik Pines.

– Láttad te Bill arcát? Ráfér szegényre, hidd el!

– Khm... Én is itt vagyok, ne beszéljetek át a fejem fölött. – Bill furcsán formálta a szavakat, ahogy Mabel folyamatosan az arcát masszírozta.

– Szerintem kész vagyok – jelentette ki a lány, majd hagyta, hogy Bill felüljön az öléből. Az arca egyszerre volt fehér a krémtől, és piros a dörzsöléstől és a zavartól.

– Ezer hálám még egyszer – mosolyodott el a szőke. Dippernek bökte a csőrét, hogy Bill így mosolyog a húgára, máshogy ahogy eddig bárkire, mármint ahány mosolyát eddig látta.

– Ugyan. De tényleg, ha bármi van, csak szólj és segítek. – Mabel végigsimított a fiú vállán, bátorítóan szorított rajta egyet. Dipper nem éppen vidáman nézte a jelenetet, majd amint a húga kilépett a szobából, Billnek esett.

– Tudod, amikor azt mondtam, keríthetnél magadnak egy lányt, akkor nem a tesómra gondoltam – jegyezte meg epésen, ahogy Billel szemben az ágyára vetette magát. Ledobta a cipőit, majd törökülésbe húzta a lábait.

– Te meg miről beszélsz? – meredt rá Bill. Az arca nevetséges volt, rajta ezzel a krémmel, hol piros volt az arca, hol teljesen fehér.

– Ne a húgomat kezdd el fűzni! – tisztázta magát a fiú. Bill egyszerre nézett rá döbbenten és sértetten.

– Azt hiszed, hogy csak azért, mert beszélgettem vele, már egyből rástartolok? – hitetlenkedett a szőke. Hátra túrta a haját és komoly pillantást vetett a vele szemben ülőre. Képtelen volt elhinni, hogy Dipper ezt képzeli róla.

– Nem tudom, de nem szeretném, ha Mabel...

– Mabel csak megérti a jelenlegi problémámat, ezért beszélgettünk. Egyáltalán nem érzek így iránta. – Bill lemondóan megrázta a fejét. Dipper valamennyire örült annak, hogy ezt hallotta, de nem volt teljesen meggyőzve.

– Az a probléma, amit nekem nem mondtál el? – kérdezett vissza. Bill nagyot sóhajtott, félrehajolt, hogy egy papírzsepit kotorjon elő. Letörölte a krémet az arcáról, majd feltápászkodott, hogy gyorsan elhagyhassa a kalyibát, mielőtt elbőgi magát vagy ráordít a fiúra.

– Igen, az.

– És hogy hogy a húgomnak, akivel még egy szót sem váltottatok korábban, beszélted ezt meg?

– Nem akartam vele sem, hanem idejött és rákérdezett, mert ő rájött arra, hogy mi bánt és vele erről tudtam beszélni.

– És velem miért nem? – A feszültség egyre nagyobb lett a szobában, a fiúk lassan már-már kiabáltak egymással. Bill nem tudta, hogy elmondja-e Dippernek ezt a komoly gondot. Tuti, hogy rá fog kérdezni, hogy ki az, vagy felajánlja a segítségét kerítőnek.

– Mert te nem érted meg – felelte egyszerűen Bill. Egy sóhajtással minden feszültség távozott belőle, próbált üres és higgadt maradni.

– Mégis honnan tudod? Ja, várj... Gondolom Mabel mondta – felelte gúnyosan.

– Miért bánt az téged, hogy veled nem beszélem meg? – vágott vissza a szőke. A mellkasát már annyira nyomták az érzések, hogy azt hitte megfullad. A könnyek kezdték szúrni a szemét, a kiáltás a torkát égette.

– Egyáltalán nem bánt, csak az, hogy a húgommal tárgyalod meg!

– Nem érzek semmit a húgod iránt! Barátként tekintek Mabelre!

– Persze – morogta az orra alatt Dipper. Bill idegesen markolt az ajtóba, amit már időközben kinyitott, hogy bármikor elrohanhasson.

– Szerelmes vagyok valakibe, cseszd meg! Ezért mondom, hogy nem érzek úgy a húgod iránt! – fakadt ki Bill. Dipper szóra nyitotta a száját, de nem tudott semmit sem mondani, erre igazán nem számított. Bill elengedte az ajtót, majd kisétált rajta, célba véve azt a részt, ahol ebéd után bujdosott.

– Hé! – kiáltott utána Dipper, pár gyors lépéssel utol is érte a szőkeséget. – Ha akarod, akár segíthetek is – ajánlotta fel. Bill megrökönyödött.

– Mégis miben? – meredt a fiú mogyoró szemeibe.

– Befűzni a lányt, vagy ilyesmi. Ne már, minden srácnak van egy szárnysegédje ilyen téren. Elmondod ki az, én meg segí...

– Nem mondom el ki az – jelentette ki hűvösen.

– Mi van? Hiszen csak segíteni akarok – erősködött Dipper. Tényleg segíteni akart Billnek, ha az elmúlt napok bajai tényleg abból fakadtak, hogy Bill beleszeretett valakibe, akkor segíteni akart a fiún.

– Nem tudsz segíteni. – Bill rezzenéstelen arccal válaszolt, majd háta fordított a fiúnak és otthagyta az erdő szélén, maga pedig keresni kezdte a délután talált helyet.

– Mégis miért hiszed, hogy nem tudok segíteni? – jött mögüle az újabb kérdés. – Mert én még nem voltam szerelmes? Azt hiszed egyáltalán nem értek ehhez?

– Azt sem vetted észre, hogy vannak olyan lányok, akik oda vannak érted – nevetett fel Bill, idegesen a hajába túrva.

– Az más, hogy nem veszem észre – vágott vissza durcásan.

– Dipper, csak fogadd el, hogy nem akarom a segítségedet és nem akarom, hogy ebbe az ügybe belefolyj.

– Egy okot mondj, hogy miért nem és leszállok a témáról! – egyezkedett. Kezdte belátni, hogy Bill nem akarja a segítségét és szíve szerint visszament volna az időben és nem tette volna fel a kérdést.

– Mert egyáltalán nem a te dolgod! Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy csak úgy ilyen intim titkokat osszunk meg egymással! – fakadt ki Bill. A másikat meglepte a szőke heves kitörése és benne is fellobbant valami szikraféleség.

– Nem vagyunk olyan viszonyban? Azok után, hogy pár napja a gyengélkedőre segítettelek, vagy reggel átkaroltalak, hogy melegedj, vagy esetleg az, hogy a karomban sírtál? – meredt rá dühösen Dipper. Bill rémülten pillantott a fiúra, hisz igaza volt, de nem engedheti lejjebb a védelmét.

– Azok után sem. – Bill ismét az izzó barna szemekbe nézett, majd egy szomorú mosollyal ismét elsétált, egyedül hagyva Dippert, aki ezúttal nem követte őt.

*apró spoiler, hogy a következő fejezet Bill szemszögéből lesz olvasható*