Mint égen a csillagok || NYOLCADIK FEJEZET

Fandom: Gravity Falls

Páros: Dipper Pines/Bill Cipher

Korhatár: nincs

Terjedelem: 2431 szó

Történet: 
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.

▲2. nap, reggel▲

A reggel hűvös volt, de legalább nem szeles. A két fiú békésen szunyókált a külön kis kalyibájukban, ahol semmi sem zavarta őket. Bár nem volt valami meleg a kis helyiség, mégis mindketten csípőig tolták a hálózsákjukat. Minden békés volt addig a pillanatig, amíg az egyik tanár körbe nem járta a tábort egy (azzal a légkürttel vagy mivel) és fel nem zavarta az egész erdőt. Bill annyira megijedt, hogy majdnem leesett az ágyról, lihegve kapkodott levegő után, remélte a szívverése hamar lelassul, visszanyerve a normális ritmusát.

– Mégis mi a halál? – szitkozódott Dipper, ahogy végre magához tért. A haja kócos volt és az egész arcát eltakarta, ami Billt nevetésre késztette. A szőke fiú hangulata egy-kettőre derűsebb lett, míg Dipper kávé hiányában megmaradt a morcos hegyiszörny szintjén.

– Asszem ez lesz az ébresztő – vélekedett Bill, majd gyorsan felpattant és összeszedett magának néhány ruhadarabot, plusz a törülközőjét a vállára kanyarintotta és teljesen frissen elindult a mosdók felé, hogy lezuhanyozzon.

A papucsa nyitott volt, ezért a nedves fűszálak csikizték a lábát, arról nem is beszélve, hogy fázott. Mennyi lehetett, nyolc fok?

Gyorsított a léptein, hogy hamarabb állhasson a forró víz alatt és felmelegítse fagyott tagjait. Lehámozta a pizsamaként használt három ruhadarabot, amit szépen gondosan elhelyezett a kis széken, ami a zuhanyzó mellett állt. Eltekerte a bal oldali, majd a jobb oldali fogantyút, majd beállt a zuhanyrózsa alá, várva a meleg vízre. A kazán a reggeli órákban még nem volt üzemben, ezért minden, amit Bill kapott egy kellemes pár fokos hidegzuhany. Szerencse, hogy nem lett megint náthás. Egy tizennyolc éves fiúhoz nem méltóan sikkantott fel és rohant ki a kabinból, majd magára tekerte a fekete frottírtörülközőjét. Az egész teste remegett, nos, ha ezt vehetjük annak, akkor megcsinálta az Ice Bucket Challenge-et, amire még az unokatesója hívta ki fél éve.

– Csessze meg! – szitkozódott. Hiába bugyolálta magát a puha, meleg anyagba, a hidegrázás nem múlt el egyhamar.

– Lehet szólnom kellett volna, hogy bojler van idekint és nincs egyből melegvíz – nevetett fel valaki az ajtóban. Bill szorított a törülközőn, ahogy felismerte a hangot.

– Kösz Pines – morogta Bill, majd megrázta a fejét, ennek köszönhetően szőke tincseiről a vizet Dipperre fröcskölte.

– Mint egy kutya – röhögött fel Dipper, miközben hátrált egy lépést, mielőtt még több vizet kapna. Bill morcosan törölgette magát, de elég kényelmetlen volt neki így, hogy Dipper is ott ácsorgott.

– Nem mennél ki végre? – meredt rá a szőke srác. Az arca vörös volt, mint a főtt ráknak, talán senki más előtt nem jött volna zavarba, csak és kizárólag Dipper előtt.

– Hirtelen milyen szégyenlős lettél – szivatta továbbra is Dipper a szőkét.

– Nem vagyok szégyenlős, de nem szeretek mások előtt meztelenkedni. – Bill durcás arcot vágott, szorított egyet a törülközőn, hogy az véletlen se nyíljon szét. Felkapta a ruhakupacból az alsógatyáját, majd féllábon szerencsétlenkedve felhúzta magára és még az őt takaró anyag sem esett le.  Bill soha nem vallotta volna be, hogy nem szégyenlős volt, hanem a reggeli dolga még nem múlt el és Dipper jelenléte sem segített rá az elmúlásra. A szőkeség a farmerját is gyorsan magára applikálta, minél jobban takarva az ágyékát. A felsőtestére büszke volt, szépen kidolgozott, szálkás izmok, és a barna, misztikus tetoválásai. Érezte a vonalakon végigfutó mogyoróbarna tekintetet, ami ismét két piros foltot okozott az arcán, másrészt fel is bátorította.

– Szeretnéd közelebbről is megnézni? – kérdezte csábosan, majd pár lépéssel eltűntette a köztük lévő távolságot és Dipper nyakába dobva az egyik karját, oldalról a fiúhoz simult. A reakció nem várt volt, Bill arra számított, hogy a fiú a szemét forgatva ellöki magától, ehelyett elpirult és egyetlen gyors pillantással végigsiklatta mogyorószín tekintetét a fiú testén kacskaringózó mintákon. Ha Dipper nem így reagált volna, akkor Bill sem jött volna zavarba. Gyorsan akart cselekedni, hogy elengedi a fiút, egyszerűen mégsem tudott ellépni onnan. Az arca Dipperével egyvonalban volt, talán csak egy negyed vagy egy fél fejjel volt magasabb nála, így tökéletesen látta, hogy az arca annyira elvörösödött, hogy szinte teljesen eltűntek a Bill által annyira kedvelt szeplők.

A másodpercek teltek, de egyikük sem lépett. Bill közelebb akart hajolni, de nem mert semmit sem tenni, nem akarta a pillanat varázsát megtörni. Dipper szeme szinte elfeketedett, ahogy ismét Bill szemébe nézett, végül a reggelit jelző kürtszó pukkasztotta ki a furcsa, de kellemes buborékot. Bill elkapta a kezét és azonnal a pólójával kezdett viaskodni, hogy valahogy gyorsan magára vegye, míg Dipper saját magán megdöbbenve, hogy hogyan is reagált Bill nevetséges mozdulatára, elkapta a fejét és a mosdó ajtaját kezdte tanulmányozni.

– Foglalunk neked is helyet. – A kijelentés után Dipper olyan gyorsan távozott, mint egy kisebb forgószél, Bill pedig már csak a csukódó ajtót látta.

▲▲▲

Meg akarta csókolni. Ez a három szó és a képzelete által alkotott illúzió villogott az agyában, amíg az étkezde felé lépdelt. Volt már olyan, hogy tetszett neki valaki, de még soha nem érzett ekkora vágyat aziránt, hogy megcsókoljon valakit. Most pedig égett a teste, mert nem tette meg. Bill szerelmes volt valakibe. Nem csókolhatja csak úgy meg. És arról sem volt fogalma, hogy Bill egyáltalán hogyan reagált volna, ha egy fiú megcsókolja. Mennyire lett volna ez normális? Mármint, persze, valakinek ez a normális, de Dipper nem volt meleg. Sosem érzett még ilyen vágyat egy férfihoz. Nem, Bill nem volt férfi. Fiú volt még, csak volt néhány érettebb vonása és igaza volt, az arcán és a vállán tényleg láthatóak voltak azok a halovány szeplők, amik miatt fiatalabbnak tűnt. Emiatt most ő melegnek számít? Hiszen tegnap este is látta Billt felső nélkül, mégsem érzett rá késztetést, hogy megcsókolja. Mi volt most más? A hangulat? A környezet? A viselkedésük? Egyáltalán most akkor melegnek számít? Olvasott már néhány cikket, meg facebookon is szembe jött vele több, a szexualitást megjelölő szó, mégsem ugrott be semmi, hogy mit is használnak erre. Nem, senkinek sem fogja ezt elmondani és nem azért, mert nem akarta, hogy bármilyen címkét ráragasszanak, hanem mert nem akarta Billt kínos szituációba keverni. Lehet az is, hogy csak egyszeri fellángolás volt, hogy csak a reggel hibája volt.

A lába automatikusan vitte a nagy faház felé, mindent úgy csinált, hogy fejben teljesen máshol volt. Elvett egy tálcát, beállt a sorba, választott reggelit, közben az agya mégis azon kattogott, ami alig pár perce történt. Nem is figyelt oda és Mabel asztalánál ült le, mindent és mindenkit figyelmen kívül hagyva, teljesen arra koncentrálva, hogy újra és újra lejátssza a fejében a felvételt.

– Dipper! – Mabelnek fogalma sem volt, mi üthetett a bátyjába, hiába ordított a fülébe, semmire sem reagált, végül bokán rúgta a fiút, mire amaz végre a külvilágra figyelt.

– Aú! – kiáltott fel, majd szúrós pillantást vetett a szemben ülő húgára.

– Üdv újra köztünk! Merre jártál fejben, drága bátyám? – nevetett fel a lány, eltűrve egy tincset a hajából. Dipper haloványan, de elpirult, de nem szólt semmit. Nincs az az isten. Talán, ha biztosabb lesz abban, mit is érzett abban a pillanatban, talán ha el tudja felejteni és túllépni rajta, akkor lehet, de csak lehet, hogy beszélni fog erről Mabellel.

– Semerre, csak még álmos vagyok – füllentette a fiú, minden figyelmét a müzliének szentelte, hogy a testvére észre ne vegye, hogy blöfföl. A lány egy pillanattal több ideig még fixírozta őt, majd csevegésbe folyt Amandával és Rose-zal, valami új albumról vagy kabátról, Dipper nem volt benne biztos.

– Jó reggelt! – társult melléjük egy újabb tag, Bill a Dipper melletti helyet célozta meg és a fiú mellé helyezte a tálcáját. A szőkeség akár színész is lehetett volna, egyáltalán nem látszott rajta a percekkel ezelőtti kínos szituációnak a szégyenpírjai vagy az elmúlt napok szenvedései. Az az idő, amit egyedül töltött a mosdóban, valahogy teljesen kijózanította, a feszültség, ami a gyomrát nyomta és összeszorította a tüdejét, teljesen eltűnt. Itt ült mellette a fiú, akibe szerelmes volt, akit öt perccel ezelőtt majdnem megcsókolt a mosdóban, aki miatt két napig zokogott otthon és tegnap is többször és most teljesen jól volt, laza és friss.

– Sokkal jobban nézel ki Bill! – dicsérte Mabel. Igaza volt, a fekete karikák eltűntek, ahogy a duzzanások is és a fiú arcán széles mosoly terült el.

– Jobban is vagyok, sokkal könnyebbnek érzem magam, mintha minden problémám eltűnt volna – magyarázta lelkesen, majd a két lánnyal elegyedett szóba, nem is nagyon beszélve többet a Pines ikrekkel.

– Csináltál vele valamit? – suttogta Mabel a bátyjának, aki csak egy picit hökkent meg és csak egy halovány pír jelent meg az arcán, mégis elkapta a fejét és az egyik plafonon keresztülfutó gerendát kezdte tanulmányozni.

– Nem, semmit sem. – Lehet, ha ennél is többet hazudik a húgának, akkor neki is elkezd nőni az orra. Vagy Mabel csak nemes egyszerűséggel tudta, hogy hazudik és csak a társaság előtt nem változott sárkánnyá, hogy kiabáljon vele.

– Rosszul hazudik, Mr. M – jegyezte meg Mabel szúrós pillantástokat lövellve Dipper felé. A fiú csak bólintott és a húga zöldesbarna szemébe fúrta a pillantását.

– Miss M, ezt nem vagyok hajlandó itt megbeszélni. – Dipper és Mabel is lezártnak vélte az ügyet. Mabel tudta, hogy Dippernek komoly oka lehetett, ha hazudott. Ritkán voltak csak olyan helyzetek, hogy a bátyja hazudott neki.

– Reggeli után erre még visszatérünk! – fűzte még hozzá, majd az üres tányérjaival visszament a pulthoz, szerezni még valami ételt. Mabelt minden lány irigyelte, hiszen nagyon jó alakja volt, miközben képes volt két felnőtt férfi napi adagját megenni, anélkül, hogy az meglátszódott volna rajta. Emellett kedves volt és segítőkész, azonnal megérezte, ha valami baj van és Dipper reggeli viselkedése elég nagy okot adott arra, hogy felmerüljön benne a hazugság gondolata. Bill jelenléte miatt kényszerült rá? Mabelnek volt egy elmélete, mégis mi folyhatott a két fiú között, legalább is, mit akartak, hogy folyjon. A lány soha nem ítélkezett senki felett, elfogadta az embereket olyanoknak, amilyenek igazából voltak. Volt egy olyan halovány sejtése, hogy Bill meleg, vagy legalább is érez valami vonzalmat a férfiak vagy csak Dipper iránt, de egyáltalán nem gondolt erre úgy, hogy ez gusztustalan. Ő is vett már részt Pride-on, tetszett meg neki lány, sőt egyik évben egy bulin még csókolózott is eggyel, de nem érezte ezt rossznak. Talán Bill félt az elítéléstől és attól, hogy mások undorodnának tőle. Szeretett volna segíteni neki, de még nem látta, hogy eljött volna ennek az ideje.

▲▲▲

Dipper nem csatlakozott a beszélgetéshez, amilyen hamar csak tudta, megette a reggelijét, majd úgy hagyta el az étkezdét, mint patkányok a süllyedő hajót. Mabel valószínűleg visszament a kunyhójába, de nem emlékezett arra, a lány melyikbe került, így inkább csak leült a nagy téren lévő padok egyikére. Könyvet nem hozott ki magával, így csak figyelte a természetet. A madarak dalát, ahogy udvaroltak és egyik ágról a másikra ugráltak. A vadgalambok búgását, a szerelmes összebújásaikat. A fakopáncsok idegesítő kopogását, ahogy valami kis férget kiszedtek a fák kérge alól. A fák és a szél szimfóniáját, mintha a szél egy lágy kéz lett volna és az erdő lett volna a hangszere. Az egész kellemes és megnyugtató volt, majdnem ott helyben el is aludt.

– Mi volt ez a reggeli? – Mabel lehuppant mellé, kiszakítva őt a gondolataiból. Dipper nem tudta, hogyan is kezdjen neki vagy egyáltalán mit is mondjon el Mabelnek. Csapjon bele és jelentse ki, hogy ’meg akartam csókolni Billt’?

– Fogalmam sincs – sóhajtotta végül, idegesen a hajába túrva, nem törődött azzal, hogy eltűrte a tincseit a homlokától és látszódott a becenevét adó anyajegye.

– Gondterhelt sóhaj, Mason. – Mabel végigsimított a fiú vállán, aki csak még jobban elbizonytalanodott.

– Nem hiszem, hogy most el tudnám mondani. Ez még... új. Magam sem tudom, mi ez az érzés. – Dipper megrázta a fejét, majd a húgára pillantott. Mabel megértően nézett rá, tudta, hogyha a bátyja valamit nem tud elmondani, azon az erőltetés nem fog segíteni. Közelebb csúszott hozzá a padon, majd szorosan átkarolta a nyakát.

– Kínos testvér ölelés – veregette meg a vállát megint a lány, mire elmosolyodott. Gyerekkorukban csinálták ezt mindig, főleg amikor kamaszok lettek és a nagybátyáikkal töltötték a nyári szüneteket. Jó volt egy pillanatra elfeledkezni a jelen gondjairól – a pályaválasztás, a jövő, a továbbtanulás, a jegyek, a dolgozatok halma, a furcsa testivonzalmak – és csak a múlt boldog pillanatait felidézni.

Mabel teljesen elhátrált a fiútól. Az arcukon ugyanaz a bugyuta vigyor terült szét, teljesen egyforma volt, ugyanaz a görbület, a ránc, az enyhén, csak alig kilátszódó szemfoguk. Dipper biztosra tudta, hogy soha nem lesz a világon olyan ember, akit jobban fog szeretni a világon, mint Mabelt. Ezt ezer százalékosan biztosra vette.

– Megjött a társaság – bökött Mabel állával a fiú mögé, de már néznie sem kellett, hallotta, amint egy busz hangosan morogva begurult a tábor területére. Dipper a busz irányába pillantott. Talán illene nekik köszönni vagy ilyesmi, de ő mégsem volt az a nyílt és közvetlen srác, aki erre képes lett volna. Mabel mégis csuklón ragadta és elkezdte őt húzni, bár a hangzavarra egyre több osztálytársuk bukkant fel a fő téren. A busz motorja elhalkult, egy halk köhögéssel jelezte megadását. Az ajtaja lassan nyílt, majd tőlük alig – egy-két évvel – fiatalabb diákok kezdtek leszállingózni. Mabel és pár hozzá hasonlóan lelkes ember azonnal üdvözölte őket, barátságosan ismertetve őket a környékkel. Dipper csak hátsó szemlélőként figyelte a diáktömeget, akik megfeneklettek a busz mellett, nem mertek vegyülni a jelenlévőkkel. Köztük is volt egy fiú, aki a busz falának dőlt, sapka és pulcsi volt rajta, pedig tizenöt fok volt és lehajtott fejjel ácsorgott. Nem nézett fel, nem pillantott senkire sem, mintha csak egy szellem lett volna a többiek között.

Talán érezte, hogy páran figyelik őt, ezért felemelte a fejét, hogy végigfuttassa tekintetét a nézelődőkön. Senkin sem akadt meg a szeme, ugyanannyi figyelmet szentelt mindenkinek, egy alakra mégis visszatért a pillantása, arcán mosoly jelent meg. Dipper döbbenten nézett a visszahúzódó fiúra. Az a fiú Bill Cipher volt.