Páros: Dipper Pines/Bill Cipher
Korhatár: nincs
Terjedelem: 2431 szó
Történet:
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.
Szerelmet vallani sosem könnyű. Főleg, ha fiú vagy és egy fiúnak vallanád be az érzéseidet. Bill ismét nem mer ezen a téren lépni, fél, hogy elveszti annak a fiúnak a barátságát, akivel teljesen egymásra hangolódtak. Egy galibákkal, sírással - sok...sírással - teli osztálykirándulás mégis még közelebb hozza őket és Billnek sem kell már többet félni attól, hogy a szerelmét visszautasítják.
▲BILL SZEMSZÖGE▲
A
torkom kapart a visszatartott kiáltásoktól. Szerettem volna ráordítani, hogy „Téged szeretlek, csak egyszerűen nem veszed
észre!” vagy valamit, tudatni akartam vele, hogy miatta szenvedek, de
lehet, hogy ezek után a szavak után csak még több bajt akasztottam volna a
nyakamba, hisz Dipper bárkinek elmondhatta volna. Bíztam benne, hogyha
elmondanám neki azt, hogyan is érzek, nem kürtölné világgá, hogy „Nézzétek, Bill Cipher, az a szerencsétlen
kis homokos!”. Nem, Dipper nem volt ennyire gerinctelen, hogy megtegye ezt.
Távolságot tartott volna tőlem? Biztos. De nem taposott volna el és rúgott
volna még belém is. Vagyis... reméltem.
A
mobilomat a kalyibában felejtettem, így fogalmam sem volt róla, hogy mennyi
lehetett az idő, de kezdett hűvösebb lenni és sötétedni is. Gondoltam rá, hogy
visszamegyek, de nem akartam Dipper szeme elé kerülni. Van vajon fogalma arról,
hogy belé vagyok szerelmes? Szerelmes lennék egyáltalán? Amikor legutóbb „szerelmes” voltam, egyáltalán nem voltam
ennyire padlón az érzéseimtől. Most viszont... Ha Dipper rám mosolyog,
szétfolyok, ha elzárkózik előlem, belepusztulok. És muszáj távolságot tartanom
tőle, különben még jobban szenvedni fogok.
Szorítottam
egyet a fán, és biztos, ha egy ember lett volna, akkor most reccsent volna a
gerince. Képtelen voltam nem a reggel történtekre gondolni. Én tényleg csak
viccből mondtam, hogy öleljen át, ő pedig komolyan gondolta. Azt hittem ott
kapok szívrohamot, a karjai melegsége, az illata, az egész pillanat. Túl
rövidnek tűnt az egész és ha nem lettem volna beteg, biztos nem teszi ezt meg
értem.
Nem
vettem észre semmit, csak azt, hogy egy pokróc landolt a vállamon. Ijedten engedtem
el a fát és fordultam arra, amerről az anyag érkezett. Dipper egy féloldalas
mosollyal az arcán ácsorgott az egyik fának dőlve.
– Szeretnél
idekint megfagyni vagy visszajössz a kalyibába? – Éreztem, hogy az arcom
melegebb, mint egy pillanattal ezelőtt, azt viszont nem, hogy a könnyeim folyni
kezdtek. Hiába töröltem, csak újabbak és újabbak gördültek végig az arcomon.
– Sajnálom,
hogy kiabáltam, de ez az egész dolog baromira kikészít – krákogtam. Nem
sejtettem, hogy a sok visszafojtott érzelemtől ennyire elmegy a hangom.
– Én
is bocsánatkéréssel tartozom. Nem erőszakolhatom rád, hogy avass be, ha te nem
akarsz. Biztos megvan az okod arra, hogy nem szeretnéd, hogy tudjam, és ezt
elfogadom. – Ezek után lehetetlennek tartottam, hogy valaha is kihíresztelné,
hogy meleg vagyok. Sőt, egyenesen ki akartam mondani, hogy érzek iránta
valamit, hogy az első nap óta nem közömbös. Hogy tudom, hogy néha barom vagyok,
de csak azért, hogy leplezzem az érzéseimet, mert mindig is féltem őket
felfedni mások előtt.
– Köszönöm
– leheltem megkönnyebbülten, és szorítottam egyet a pokrócon, hogy ne
csusszanjon le. Dipper bólintott egyet, majd beállt a kínos csend. Fogalmam sem
volt mint mondjak még, hogy induljunk-e el visszafelé, hogy öleljem-e át
megint. Dipper a földet pásztázta, nem nézett rám, mintha ő is mondani akart
volna valamit. Vártam, hátha tényleg megosztja velem, de amikor felnézett, az
arcán egy pillanatig csak bánatot láttam, majd egy szelíd mosolyra húzta a
száját.
– Menjünk
vissza, mielőtt teljesen ránk sötétedik. – Az egyik kezét felém nyújtotta, majd
elhúzott az új ölelőbarátomtól, amikor elfogadtam a segítségét. Olyan érzésem
támadt, mintha egy pillanatig tovább fogta volna a kezem, mielőtt elengedett.
Nem tudom értelmezni, ezt a gyereket.
▲▲▲
– Ugye
az éjszaka közepén nem fogsz kirohanni az erdőbe? – Dipper a saját ágyneműjét
hajtogatta, amit kiraktunk levegőzni még reggel. Szívesen rávágtam volna, hogy
„Ha mondjuk nem nyírod ki az idegeimet meg a szívemet, akkor nem neveztem volna
már el három fát az erdőben”. Ehelyett csak a szemem forgatom és a fejem rázom.
– Remélhetőleg
most már jobban vagyok – sóhajtom, erősebben szorítva a párnámat. Dipper
leteríti a lepedőjét, majd a hálózsákját is.
– Elképzelni
nem tudom, hogy szerethetsz valakit ennyire, hogy beleőrülj – rázta meg a
fejét. Elképzelni nem tudom, hogy
szerettem így beléd. Szorosabban ölelem a párnát.
– Tudod...
Ez nem olyan dolog, amit csak úgy irányíthatsz. A szerelem minden, ami a reális
dolgok ellentetje. Semmi ésszerű nincs benne, sosem tudod, olyan, mint egy
hullámvasúton ülni bekötött szemmel. Nem tudod, hogy hegy vagy völgy jön éppen.
Hogy mély, magas vagy alig tér csak ki. Vagy mennyi ideig maradsz benne. –
Éreztem, hogy az arcom felforrósodott, ezért inkább a párnába temettem. Egy
pillanatra el is felejtettem, hogy nem a szobámban vagyok, hogy két hétig
Dipperrel osztozok majd ezen a kis kunyhón és hogy a szívem valószínűleg bele
fog majd roppanni.
– Tudom,
hogy nem akarsz erről beszélni, de annyit elárulsz, hogy ismerted meg ezt a nagy szerelmet? – Dipper leült velem
szembe, a saját ágyára, a térdeit felhúzta és törökülésbe helyezkedett. A szeme
tényleg érdeklődő volt, de megint ott volt benne az a csillogás, amit sehogyan
sem tudtam értelmezni.
– Ez
most... Ez most nem olyan, mint amikor először éreztem így. Amikor először
„szerelmes” voltam, szerintem leginkább a hormonjaim vezéreltek, most pedig...
Nem is tudom. Csak a figyelmét akartam ennek az illetőnek, hogy néha rám
nézzen, hogy ő is elvesszen a tanulmányozásomban. Amikor először láttam őt,
fogalmam sem volt, megfogott a külseje és az első párbeszédünk után már éreztem
valami bizsergést. De azt is tudom, hogy nem lesz belőle semmi. Mert neki nem kellene egy olyan srác, mint én. – Egy picit megnyomtam a srác szót és próbáltam úgy fogalmazni,
hogy Dipper ne tudja kikövetkeztetni, fiúról vagy lányról beszéltam. Konkrétan
most szerelmet is vallottam neki, csak nem tudja, hogy neki szólt. Szerettem
volna elsüllyedni.
– Az,
hogy szenvedsz, az szörnyen hangzik, de remélhetőleg ennek az illetőnek majd változik a véleménye.
– Ugyan,
azt sem akartad, hogy a húgoddal kezdjek ki, egyáltalán nem tartasz túl sokra.
– A
lényeg azon van, hogy a húgommal nem
akartam, hogy kikezdj. Mindegyik srácnak ezt mondom Bill, ezt ne vedd magadra!
Van egy csomó jó tulajdonságod.
– Tényleg?
Akkor mondj egyet! – Keresztbe fontam a karomat a mellkasomon és a falnak
támaszkodtam várva arra, hogy Dipper bármit is mondjon. Egy pár pillanatig
gondolkodott, a fejét vakarta, majd nagyon úgy tűnt, hogy feladja, végül felém
fordult és mélyen a szemembe nézett.
– Igazából
néha hülye vagy és az agyamra mész, de nagyon okos vagy és nyílt, könnyen
megtalálod a kapcsolatot másokkal és ha kedved is úgy engedi, akkor még
segítesz is másokon. Viszont ez a sok szívesség dolog az idegeimre megy. Ez
mégis honnan a fészkes fenéből jött? – Egy kicsit elgondolkodtam, hogy mégis
mikor szoktam rá a szívesség kérésre, bár tény és való, hogy csak Dippert
tiszteltem meg ezekkel a kiváltságokkal.
– Régen,
amikor még olyan tizenegy-tizenkét éves voltam, láttam egy pasast a tévében,
aki másoknak mindig megtett ilyen apróságokat, amivel mások tartoztak neki ezek
után és baromi jól kijátszotta ezeket a lapokat. Aztán, amikor mások
hátbaszúrtak, azért tettem, hogy legyenek ütőlapjaim – elhallgattam, ahogy
felszakadt az egyik olyan seb, aminek nem kellett volna. Madarat lehetett volna
velem fogatni, amikor Matt azt mondta jár velem, emlékszem milyen boldog
voltam, aztán mindenféle mocskos titkokat mondott el rólam, amik még csak
igazak sem voltak. Neki köszönhetem, hogy egyszer majdnem megerőszakoltak, hogy
éveken át bántalmaztak és senki sem állt ki mellettem, mert mégis ki állt volna
ki egy szaros kis buzi mellett?
– Bill?
– Dipper hangja visszarántott a jelenbe, egész közelről szólt. Mire a szemem
fokuszálni kezdett, Dipper arca pár centire az enyémtől volt. Tenyere az
arcomon pihent, ami rémesen zavarba hozott, de egyáltalán nem rémlett, hogy
mikor lépett elém. – Elbambultál és sírni kezdtél – magyarázkodott, majd
visszahelyezkedett az ágyára.
– Bocsánat,
csak... A felső osztályokat kínkeservesen vészeltem át és ez tényleg egy nagy
fekete pecsétet hagyott rajtam – magyaráztam lehajtott fejjel. Nem, nem a
szomorúság, inkább a zavarom miatt.
– Tudod,
a mosolyodon nem is látni, hogy nem igazi. – Dipper szavai pofon vágtak, újabb
könnyek indultak el az arcomon, amiket a hosszúra nőtt tincseim szerencsére
takartak. Amikor veled vagyok, akkor
rendesen mosolygok. Tőled nem félek. Neked meg merem mutatni.
– Van
már benne gyakorlatom – szipogtam, majd a pulcsim ujjával itattam fel a fránya
könnyeket. Kéretik a síromra azt írni, hogy „Bill Cipher. Annyit sírt, hogy kiszáradt”.
A
kínos beszélgetésből a mobilom hangja mentett ki. Előhalásztam a táskámból,
majd a kijelzőre pillantottam. Biccentettem Dippernek, majd kiléptem a
verandára.
– Szia
Anya – szóltam bele, amikor a zene ismét elkezdődött. A háttérből először
valami csörömpölést hallottam, majd anya káromkodott egyet.
– Szia
Kincsem! Milyen volt az első nap? – kérdezte csilingelő hangon, ami eltért az
előbbi szitkozódótól.
– A
Sors ismét valami nagy galibába kevert engem – nevettem fel kínosan,
hátratúrtam a hajam.
– Valami
azzal a bizonyos fiúval? – Anya nagyon értett ahhoz, hogy rátapintson a
lényegre. Nagyot sóhajtottam, majd bólintottam, aztán rájöttem, hogy ő ezt
úgysem látja.
– Egy
kétszemélyes kalyibában leszek vele két hétig – feleltem fájdalmasan. Anya
pedig csak kuncogott egyet.
– Talán
még közelebbről megismered. Ez lehet egy esély számodra – próbált javítani a
helyzeten, de kétlem, hogy ez tényleg egy esély lett volna.
– Nem
hiszem anya, hogy ő olyan, mint én. Mármint, reggel valahogy úgy alakult, hogy
átölelt és egy picivel később már azt mondta, hogy ez kellemetlen. Ha vonzódna
a fiúkhoz, nem érezte volna furának, nem?
– Bill,
Szívem, megint túlkomplikálod a dolgokat. Csak sodródj az árral és ne gondolj
arra, hogyan is érzel aziránt a fiú iránt.
– Tudod,
ez elég nehéz, mivel nincs olyan, hogy ez ne jutna eszembe – feleltem, majd
gyorsan lecsekkoltam, hogy Dipper még odabent van-e és imádkoztam, hogy a
hangom egyáltalán nem hallható odabent. – Ő a leghelyesebb fiú, akit valaha
láttam. Nagy, nyílt, barna tekintet, göndör, barna tincsek, szeplők, egyszerűen
Dipper kicseszettül minden, amit szeretnék. Emellett még okos, több nyelven
beszél, szarkasztikus és törődő. Egyszerűen nem tudom nem szeretni.
– Nyelvezet,
fiatalember! – rótt meg anya a vonal végén. Hihetetlen, hogy csak ennyire
figyelt az egészből.
– Nem
tudom anya szavakba önteni, de egyszerűen, ha ránézek, csak szeretném átölelni
vagy csak azt, hogy a testünk legkisebb porcikája érintkezzen.
– Tudom,
milyen szerelmesnek lenni – sóhajtott anya. – Ha bármi gond van, csak azonnal
hívj, ha kell odakocsizok – nyugtatott meg. Az, hogy ezt megint elmesélhettem
anyának, csak könnyített a lelkemen. Miután elhagytuk az apámat, sokkal
közelebb kerültem anyához, pedig neki is meg kellett azzal a tudattal
birkóznia, hogy neki nem lesz menye, hogy a fia soha nem fogja bemutatni a
barátnőjét, hogy a fia nagy valószínűséggel egyedül hal meg, vagy hogy nem lesz
vérszerinti unokája.
– Szeretlek
Anya. – A hangom ellágyult, tényleg mintha megint egy adag gondot csak úgy
lekapott volna rólam.
– Én
is Drágám. Vigyázz magadra! És ha a dolgok mégis úgy alakulnának, hogy ez a
fiú...
– Dippernek
hívják – szakítottam félbe, mivel egyszerűen képtelen volt megjegyezni a fiú
nevét.
– Jó,
igen, Dipper. Szóval, ha Dipper mégis viszonozná az érzéseidet...
– De
nem fogja...
– Ne
szakíts félbe állandóan! – emelte fel a hangját anya, de csak játékosan. –
Akkor uralkodj magadon, hogy meddig mész el és...
– ANYA!
– kiáltottam teljesen elvörösödve. – Nem vagyok szűz! Tudom, hogy mire kell
figyelnem!
– Rendben,
tudom. Elfelejtettem, hogy már milyen felnőtt is vagy.
– De
mindig a te fiad maradok.
– Mivel
másé nem nagyon lehetsz. Le se tagadhatnál, mintha az ikernővéred lennék.
– Igen,
Anya, tisztára – motyogtam gúnyosan.
– Kikérem
ezt a hangnemet! – kuncogott ő is. – Vigyázz magadra! – Ezzel bontotta a
vonalat. A mobilom képernyője elsötétült, egy pillanatig még bámultam rá, majd
a veranda korlátjának dőltem. Estére eléggé hideg lett és a szél is
felélénkült. Csak remélni mertem, hogy a holnapi időt nem rontja el teljesen.
Pár pillanat bambulás után mentem csak vissza a kunyhóba. Nem tudom hogyan, de
meleg volt bent, mintha fűtötték volna valahogy.
– Volt
térerőd? – meredt rám Dipper. El is felejtettem, hogy amúgy nincs a táborban,
nem is figyeltem ,csak hogy csörgött a mobilom.
– Ezek
szerint. Mondjuk logikus, hogy itt van, hisz ez a kuckó magasabban van, mint a
többi. – Előhúztam a táskámat és előkerestem egy pólót és nadrágot, amit át
tudok majd venni és az ágyra dobtam. A mobilommal játszadoztam, pont, amikor
mondani akartam volna valamit Dippernek és felnéztem. A szavam azonnal elakadt,
ahogy arra pillantottam fel, hogy a fiú félmeztelenül állt a szoba sarkában. A
pólóját az ágyra dobta, miközben a másikkal szenvedett, nekem alkalmam adódott
rá, hogy végigmérhessem. A hasa tetején látszódott pár halovány kocka, a nadrág
szélén mégis volt egy pici hájacskája(?fuck, hogy lehet ezt cukin leírni?). A
vállá és a háta, sőt még a mellkasa is tele volt szeplőkkel. Némelyek
erősebbek, néhány nagyon haloványan látszódott csak. Szerettem volna
végigsimítani őket és még egyszer a fülébe rágni, hogy mennyire aranyosak ezek
a szeplők. Nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne rohanjak oda és csókoljam
végig az összeset.
– Bill.
Bámulsz – jelentette ki közönyösen, ahogy áthúzta a fején a fehér anyagot,
elfedve előlem a halvány bőrét.
– Igazad
volt a szeplőidet illetően, de még mindig azt mondom, hogy aranyos – feleltem
kitérve a kijelentése elől. Remélhetőleg nem folyt a nyálam.
– Nem
tudod milyen szeplősnek lenni, egész gyerekkoromban csúfoltak miatta – motyogta
enyhén sértetten. Vagyis annak tűnt.
– Én
is szeplős vagyok – jegyzetem a szemeimet forgatva közben. Dipper valami „na persze” féleséget köhögött vagy én
hallottam csak annak. Pedig igaz. Nekem mondjuk sötétebb a bőröm és kevésbé
látszik, de attól még ott vannak azok a barna pöttyök. Hiába nem hiszi ez az
önutálós mérgessün.
Kint
teljesen sötét volt, a táborban már lámpaoltás is volt, nem tudom, hozzánk nem
jött senki se, de mivel már tizenegy óra múlt, erre következtettünk. Kint fújt
a szél, és a fák suhogó hangja egy tökéletes horrorfilm alapot adott, így a
krimi regény helyett inkább ismét az észt nyelvkönyvet vettem elő. A buszon
idefele elaludtam rajta, pedig ezt az egy anyagit még végig akartam rágni.
– Nincs
kedved kikérdezni? – pillantottam fel Dipperre a könyvből. Nála is ugyanaz a
kötet volt, mint a buszon, de nem ismertem fel.
– Nincs?
– nézett fel rám a lapok fölött. – Hiába tanultam észtül, nem tetszett a nyelv.
– Hagy
győzzelek meg, okés? – lelkesedtem fel, majd felpattantam törökülésbe.
– Adjunk
neki egy utolsó esélyt, bár nem sok értelmét látom – motyogta unottan, ahogy
félrerakta a könyvét. Egy pillanatig gondolkodtam, hogy mégis mit mondhatnék
észtül, majd a szavak csak úgy ömleni kezdtek belőlem.
– Ma
armastan loodust. Ma tulen siia, kui ma olen kurb. Loodus muudab mind
rahulikuks.
– Kas
sa räägid midagi muud kui loodus? – kérdezett közbe Dipper. Egy halovány mosoly
jelent meg az arcomon, leginkább egy győztes mosolyához hasonlított.
– See
keel on ilus, kas pole? – sóhajtottam álmodozva. Dipper a szemeit forgatta,
majd a kezét nyújtotta a könyvért.
– Öt
perc. – Engedelmesen, de leginkább lelkesedve nyújtottam át neki a nyelvkönyvet
és nagyjából tíz percig csevegtem vele, hol egymás szavaiba bele-bele javítva.
Éjfél
körül mind a ketten kidőltünk, nekem már fájt a fejem az észttől, így
mindenféle bűntudat nélkül hajítottam el a könyvet és fordultam a hátamra az
ágyban. A szoba eléggé lehűlt, de a takarókat egyikünknek sem volt még gusztusa
használni, ezért a pulóverjeinkkel bugyoláltuk be magunkat és feküdtünk le.
– Head
ööd – suttogtam a csendbe, talán picit kuncogva is.
– Listát
fogok írni arról, hogy mit utálok benned.
– Ugyan,
hisz én imádnivaló vagyok – nevettem fel hangosan, amiért Dipper hozzám vágott
valamit – talán egy zoknit vagy párnát?
Még
tíz percig talán csak a plafont bámultam, hallgattam a kinti csendet, az erdőt,
a szelet, picivel később Dipper szuszogását is. Az arca imádnivalóan nyomódott
neki a párnának, olyan volt, mint egy kis mókus. A békés arcát figyelve pedig
lassan engem is elragadtak az álmok és egy olyan helyre vittek, ahol a gyomrom
nem állt állandóan görcsben.
♣♣♣
Fordítás:
Ma armastan loodust. Ma tulen siia, kui ma olen kurb. Loodus muudab mind rahulikuks. – Szeretem a természetet. Ide jövök, ha szomorú vagyok. A természet megnyugtat.
Kas sa räägid midagi muud kui loodus? – Tudsz a természeten kívül másról is beszélni?
See keel on ilus, kas pole? – Ez a nyelv gyönyörű, ugye?
Head ööd – Jó éjszakát
Köszönöm a Google Translate segítségét :3
Kas sa räägid midagi muud kui loodus? – Tudsz a természeten kívül másról is beszélni?
See keel on ilus, kas pole? – Ez a nyelv gyönyörű, ugye?
Head ööd – Jó éjszakát
Köszönöm a Google Translate segítségét :3
Yay! ^^ Mikor lesz a kövi rész?
VálaszTörlésNos, most karácsony miatt ez változik, igyekszem jövőhéten kitenni a 8. fejezetet, de időközben jön majd egy karácsonyi külön rész :)
Törlés